Felsőházi irományok, 1927. VII. kötet • 172-234. sz.

Irományszámok - 1927-233

233. szám. 575 levőket sem fenyegetik újabb terhek. A. vagyon kezelésére tett belügyminiszteri intézkedések pedig alapos kilátást nyújtanak arra, hogy a követelésben levő önkormányzati testületek kárpótlási összegét sem kell leszállítani, sőt esetleg arra is, hogy ezen felül mód nyílhat olyan segélyezésekre is, amely a kulcs szerint kiszámítható anyagi káraikon fölül jelentkező egyéb károsodásuk kárpótlására szolgálhat. Valamint az eddigi egész eljárás során, úgy a törvényjavaslatban is, tudatosan és következetesen szerepel a „kárpótlás" fogalma és kifejezése. Igaz ugyan, hogy a Román egyezmény „megosztás"-ról, az S. H. S. egyezmény „rendezés"-ről beszél, de mindkettő szelleme e vagyonok rendeltetéséül azt tűzi ki, hogy az egyes államfeleknek jutó többlet a megosztott területű önkormányzati testületek kárainak pótlására szolgáljon. Román egyezményben használt „megosztás" szónak szó szerinti értelmezéséről és gyakorlati alkalmazásáról nem is lehet szó, amikor a nekünk jutó vagyon nem az együvé számított, de szétszórtan fekvő legkülönfélébb ingatlanoknak és ingóságoknak gyakorlatilag keresztül sem vihető természetbeni megosztása útján jött létre, hanem értékbecslések alapján kiszámított és készpénzben kifejezett tartozási egyenleg fejében. Az S. H. S. egyezmény pedig egyáltalában nem is beszél megosztásról, hanem rendezésről. Nemzetközi jogi szempontból sem merülhet föl tehát .aggály a „kárpótlás" szó használata ellen, annyival kevésbbé, mert az egyezmények szerint e vagyon fölhasználására a belső jogszabályok lesznek irányadók. A most megalkotandó belső jogszabályban ebben a törvényjavaslatban, az egyezmények szellemével megegyezően vesszük föl a kárpótlás fogalmát és kifejezését. Ez a szóhasználat híven, a valóságnak megfelellően tükrözi vissza a követett és követendő eljárás módját, amit a gyakorlati szempontok is szükségessé tettek . A kapott ingatlanokat ugyanis a végleges rendezésben sem lehet különböző arányban szétdarabolni a többnyire távolabb fekvő önkormányzati testületek között, mert ez jelentős értékcsökkenésre vezetne, tehát a vagyont elvonná voltaképeni rendeltetésétől a lehető teljes kárpótlás nyújtásától. Ugyancsak beváltnak minősül az eddigi eljárás abban a részében is, hogy nemcsak az egyezmények végrehajtását, hanem a vagyonok kezelését és elosztását, illetve a kárpótlások mértékének megállapítását, a belügyminiszterre ruházta. A belügyminiszter minderre nemcsak azért hivatott, mert általában gondozása körébe tartoznak az önkormányzati testületek összes ügyei, hanem ebben az esetben különlegesen azért is, mert a megbízásából folyt és még folyó tárgyalásokból legalaposabban ismeri a kérdés egész anyagát és 'így a legkisebb részletekig tájékozva van a további intézkedések alapját nyújtó összes adatokról. Mint az önkormányzati élet fölügyelő kormányhatósága, legközvetlenebbül van érdekelve e vagyonok kezelésében, hogy a lehető legjövedelmezőbben, tehát rendeltetésük teljesítésére : a kárpótlások nyújtására, a legalkalmasabban kezeltessenek. És a belügyminiszter, mint az egyes önkormányzati testületek között vitássá váló kérdések végsőfokú eldöntője, az ezekben a kérdésekben esetleg egymással szemben kerülhető helyi érdekek között is, a helyi viszonyok és az anyag leghivatottabb ismerőjeként, a leghivatottabb arra, hogy e viták pártatlan, tárgyilagos döntő fóruma legyen. . A törvényjavaslatnak egyik főcélja, hogy a gyakorlatban már bevált, pozitív eredményeket nyújtott és az összes érdekelteket kielégítő eddigi eljárást törvény erejével ruházza föl és a már nagyrészt folyamatban levő, tervszérű zavartalan lebonyolításuk esetén jó eredményekkel biztató intézkedésekre vitathatatlan jogalapot nyújtson. A másik ok, amiért a kérdést törvényhozási úton kell rendezni, az, hogy az