Felsőházi irományok, 1927. VII. kötet • 172-234. sz.
Irományszámok - 1927-233
576 233. szám. érvényben álló telekkönyvi szabályok nem nyújtanak módot arra, hogy az egyezmények következtében előállott új helyzetben az ingatlanok a tényleges telekkönyvi tulajdonosok nevére kebeleztessenek. Az újonnan alakult együttes vagyont új törvényhozási rendelkezés nélkül nem lehet meg nem nevezett, folyton — a kielégítéshez képest — változó tulajdonosok meg nem határozott arányú, közös tulajdonául telekkönyvezni. Ezt a nehézséget azzal oldja meg a törvény, hogy „Önkormányzati Testületek Kárpótlási Vagyona" elnevezéssel új, önálló jogi személyt alakít, amelynek nevére a tulajdonjogot telekkönyvileg be lehet jegyezni és amely engedélyt adhat arra, hogy az egyes önkormányzati testületek részére természetben kiadott ingatlanrészek, valamint a további eljárás során esetleg magányosok részére eladottak tulajdonjogának bejegyzésére engedélyt adjon, végül, hogy a kárpótlások teljes kiegyenlítésére esetleg szükséges hosszabb lejáratú jelzálogkölcsön megszerzése telekkönyvi biztosítás útján megkönnyíttessék. A kormány ennek a javaslatnak a benyújtásánál abban a kivételesen kedvező helyzetben van, hogy nemcsak puszta elméletre vagy külföldi példákra támaszkodhatik, hanem eredményesen bevált, az összes érdekeltek, által szívesen fogadott, az új helyzet nehézségeit a legkedvezőbb gyakorlati lebonyolításban megoldó rendelkezések megrögzítését, állandósítását javasolhatja a törvényhozásnak. A törvényjavaslat egyes szakaszaira nézve, az alábbiakat van szerencsém előadni. Az 1. §-hoz : Az 1. §. a rendeltetést kifejező elnevezéssel létesít új jogi személyt és intézkedik a telekkönyvi szabályozás iránt. A (2) bekezdés netaláni félreértések elkerülésére mondja ki, hogy nem tartoznak ebbe a vagyonba azok, amelyek az egyezmény végrehajtása előtt is magyar önkormányzati' testület tulajdonában voltak. Az egyezmény végrehajtása során ezek is figyelembe jöttek ugyan, azonban csak számítási alapul, anélkül, hogy eddigi tényleges birtokosuk tulajdonjoga egyáltalán kérdéssé vált volna. A 2. §-hoz : A vagyon rendeltetésének meghatározása megfelel a már megkötött egyezmények szellemének, amint azt az általános indokolásban kellő terjedelemben már kifejtettem. A kárpótlások méreteinek megállapításában az egyezmények ilyen irányú rendelkezéseit kell tiszteletben tartani. Ha valamely egyezményben, — mint az S. H. S.-ben — az irányban nincs határozott rendelkezés, úgy a Román viszonylatban alkalmazott kulcs látszik a legigazságosabbnak, amely a gyakorlati végrehajtásban is legmegfelelőbbnek mutatkozott, A kárpótlás méreteinek megállapítására a belügyminiszter döntését végérvényesnek kell kimondani, mert ő a kárpótlások alapját képező anyag legrészletesebb ismerője, az egymással esetleg szemben álló érdekek tárgyilagos bírája és mert voltakópen ezekben a kérdésekben nem jogvitás esetekről van szó, hanem úgyszólván számtani műveletek alkalmazásáról. Egyébként a miniszter ezirányú intézkedéseinek helyességét, - a következő szakasz szerint, a törvényhozás úgyis ellenőrzi. A 3. §-hoz ; Ez a szakasz arról az esetről intézkedik, ha valamely megosztott önkormányzati testület az előző §. szerint kiszámított kárpótlási igénye teljes kielégítést nyer és még mindég maradna vagyon. Az egyezmények szellemének is a méltányosság szempontjainak is egyaránt megfelel, ha az így megmaradt vagyonnak a jövedelmét ugyancsak a megosztott területi önkormányzati testületek helyzetének további megjavítására fordítjuk. Ezek ugyanis, még ha a számszerű kiszámítható anyagi károsodásukért járó teljes kárpótlást meg is kapják, még mindég előnytelenebb helyzetben maradnak, mint azok, amelyek területükből mit sem vesztettek. Közigazgatási és egyéb közterheik nem csökkentek arányosan
