Felsőházi irományok, 1927. IV. kötet • 80-144. sz.
Irományszámok - 1927-90
140 90. szám. A 7, cikk szerint a személyzettel megállapított pihenőidőt hirdetmény útján kell közölni, amennyiben pedig a- pihenőidő az egész személyzetnek nem egyidőben adatik, jegyzékbe kell felvenni azokat az alkalmazottakat, akiknek részére külön pihenőidő állapíttatik meg. Magyarországon a huszonnégyóráig tartó munkaszünetet az ipari munkák, továbbá a bányászati és kohászati üzemek az állami egyedáruságok és az azokkal egybekötött vállalatok tekintetében harmincöt év előtt az ipari munkának vasárnapi szüneteléséről szóló 1891. évi XIII. törvénycikk rendelte el. Az idézett törvény, mint ismeretes, a vasárnapi munkaszünetnek csupán általánosságban való elrendelésére s a mutíkaszünetre vonatkozó néhány főbb elvnek megállapítására szorítkozik, magát a tulajdonkópeni szabályozást, az összes részletkérdések rendezését, ideértve a törvény rendelkezései alól teendő kivételek megállapítását is, a rendeleti útra hagyja. A rendeleti szabályozás 1891. óta több ízben lényegesen módosult. A hosszabb időközönkint kiadott rendeletek egyre szűkebb keretek közé szorították a vasárnapokon is végezhető munkák körét, úgy hogy meg lehet állapítani, hogy Magyarország területén évek hosszú sora óta csak olyan munkáknak végzése van vasárnapokon megengedve, amelyeknek végzését a közönség érdekében, közforgalmi, közbiztonsági, közegészségi szempontokból, végül műszaki okokból múlhatatlanul meg kell engedni. Meg lehet állapítani azt is, hogy érvényben álló rendelkezéseink, az egyetlen Nagybritannia kivételével, egészben-nagyban nem enyhébbek, mint bármely európai állam rendelkezései. Az 1891. évi XIII. törvénycikk a vasárnapokon munkát végző személyzet pótpihenőjének kérdését is szabályozza s ha ez a szabályozás nem is felel meg teljesen az egyezményben a pótpihenőre vonatkozólag megállapított rendelkezéseknek, ezek a rendelkezések itteni szempontból szintén nem okozhatnak fennakadást. Bár ezek szerint az ipari munkának vasárnapi szünetelésére vonatkozó magyarországi rendelkezések az egyezmény határozmányainak lényegileg megfelelelnek, a kormány eredetileg azt az álláspontot, foglalta el, hogy az egyezmény becikkelyezését és megerősítését nem hozhatja javaslatba, mert az egyezmény két határozmányának alkalmazhatósága tekintetében kételyei voltak. Az ipari munkának vasárnapi szüneteléséről szóló 1891. évi törvényünk ugyanis beéri azzal, hogy általános elvként előírja, hogy az ipari munka szünetelésének legkésőbb vasárnap reggel hat órakor kell kezdődnie ós a megkezdéstől számítandó huszonnégy óráig, de legalább is hétfő reggel hat óráig kell tartania. Az e rendelkezés alól tehető kivételeket a törvény maga nem állapítja meg, hanem csak egész általánosságban hatalmazza fel a kereskedelemügyi minisztert, hogy rendeleti úton határozza meg: »azon iparnemeket, amelyeknél azért, mert az üzem félbeszakítása lehetetlen, vagy a folytonos üzembeutartást a fogyasztó közönség vagy a közforgalom igényei, vagy valamely hadászati vagy egyéb közérdek, jelesen ipari indokok feltétlenül megkövetélik«, az ipari munka munkaszüneti napokon is végezhető. Ezen felhatalmazás alapján a vasúti és hajózási üzemek rendeleti intézkedés folytán a törvény megalkotása óta állandóan ki voltak s most is ki vannak véve a legalább huszonnégy óráig tartó vasárnapi munkaszünetet előíró rendelkezés hatálya alól. Ezért mindenekelőtt az a kérdés merült fel, hogy miután ebben az esetben nem magában a törvényben megállapított kivételről, hanem csupán a törvényben nyert általános felhatalmazás alapján kiadott miniszteri rende-
