Felsőházi irományok, 1927. IV. kötet • 80-144. sz.

Irományszámok - 1927-90

00. szám. NI lettel megállapított kivételről van szó, olyannak tekinthető-e ez a kivétel, amelyre az egyezmény 4. cikkének második bekezdése vonatkozik. De tisztázást igényelt az 5. cikk szerint engedélyezendő pótpihenő, kérdésével kapcsolatos az a kérdés is, hogyan kell a cikk első sorában levő »a lehetőséghez képest« szavakat érteni. Nevezetesen felmerül az a kérdés, hogy abban az esetben, ha a munkaszüneti napokon munkát teljesítő személyzetnek egyedül csak azért nem lehet megfelelő pótpihenőt biztosítani, mert az állam és az érdekelt vasúti és hajózási vállalatok nem bírnák az ebből származó terheket, ezt a körülményt olyannak lehet-e minősíteni, amely a egyezmény 5. cikke szerint mentesít a pótpihenő biztosításának kötelezettsége alól. Á helyzet ugyanis az, hogy a vasúti és hajózási üzemeken belül úgy a m. kir. államvasutaknál, mint a magán vasutaknál is sok olyan alkalmazott van, akiknek elfoglaltsága jórészt készenlétből áll s napi tényleges munkája anynyira rövid, hogy e miatt a hetenkinti huszonnégy órai pihenő ezeknek az alkalmazottaknak javára soha sem volt bevezetve. Ezeknek az alkalmazottaknak most még kevósbbó lehetne a hetenkinti huszonnégy órai, illetőleg ezzel egyenlő értékű pótpihenőt biztosítani, mert ez a szükséges személyzetszaporítás következtében olymérvű kiadásokat vonna maga után, amelyeket sem az államvasutak, sem a magánközlekedési vállalatok nem tudnának elviselni. A magyar viszonyok szempontjából tehát nagy jelentősége van annak a kérdésnek, hogy az említett közlekedési vállalatok, valamint a postai szolgálat keretében a pótpihenő biztosítását az azzal egybekötött elviselhetetlen terhekre való hivatkozással mellőzni lehetne-e az egyezmény 5. cikkének sérelme nélkül. Az említett két kérdés tekintetében a kormány felvilágosításért a nemzetközi munkaügyi hivatal igazgatójához fordult. A nevezett hivatal igazgatója az első kérdés tekintetében annak a nézetének adott kifejezést, hogy a vasúti és hajózási üzemek tekintetében megállapított kivételek az egyezmény 4. cikkének második bekezdése alá esnek. A második kérdés tekintetében a nevezett hivatal igazgatója azt a felvilágosítást adta, hogy az értekezlet magukra az egyes államokra bízta annak megállapítását, fennforog-e bizonyos esetekben a pótpihenő nyújtásának a lehetősége, vagy sem. A kapott felvilágosítások, amelyeket a kormány a kérdés tárgyalása során a nemzetgyűlés illetékes bizottságainak is tudomásukra hozott, az eredetileg fennforgott aggályokat teljesen eloszlatták. Minthogy a szóbanlevő egyezmény megerősítése, mint már fentebb említettem, a pótpihenő kérdésének az 1891: XIII. törvénycikk rendelkezésein túlmenő szabályozását teszi szükségessé, a nemzetgyűlés fentebb ismertetett határozata következtében mindenekelőtt elkészítettem a pótpihenő kérdését szabályozó törvénytervezetet, amelyet a múlt év júliusában küldöttem szét az érdekképviseleteknek hozzászólás végett. Az érdekképviseletek észrevételeinek túlnyomó része időközben be is érkezett, úgy hogy most már rövid időn belül elkészíthetem a törvényjavaslatnak a nemzetgyűlés elé terjesztendő szövegét. Az egyezmény megerősítése a most említett törvényjavaslatnak törvényerőre emelkedése után lesz bejelenthető. Budapest, 1927. évi február hó 9-én. Hermann Miksa s. k, * m. kir. kereskedelemügyi miniszter.