Főrendiházi irományok, 1910. XXV. kötet • 1597-1641. sz.
Irományszámok - 1910-1605
1605. szám. 1*9 tásnál közreműködő más közegek fegyelmi felelősségét. De másodfokú fórumnak a fegyelmi eljárásban csak a választási vagy a küldöttségi elnökökre vonatkozólag jelöli meg a közigazgatási bíróságot. Tilalmazza az állami és törvényhatósági közhivatalnokoknak, a rendezett tanácsú városok polgármestereinek és rendőrkapitányainak, a községi és körjegyzőknek a választási mozgalmakba, való beavatkozását, és tilalmazza, hogy hivatali állásukat bármilyen tekintetben is a választók befolyásolására felhasználhassák; azonban másodtokú fegyelmi fórumnak a belügyminisztert hagyja meg. A törvény tisztult parlamenti légkörben született, midőn a pártok harca rövid időre megszelídült, és nagy, általános szempontok is érvényesülhettek. f Jó szándékkal javítani akart, de nem mert reá lépni az igazi és teljes gyógyítás útjára. Nem szakított a központosított szavazással, amely a választási visszaélések és zavarok természetes tényezője. Eunek következménye volt, hogy a fnrarpénzeket és a beszállított választók ellátását mintegy törvényesítette. Elsőnek tett kísérletet arra, hogy a közhivatalnokok választási visszaéléseit megfékezze, de ismét megállott a félúton, amikor e visszaélések fegyelmi megtorlását a pártkormányra bízta. V. Az 1913. évi XIV. t.-c. előzményei. Az 1901. évi választások tisztasága ellen alig merült fel alapos panasz. Az lb99. évi XV. t-c. kijelentéseinek erkölcsi ereje még elevenen hatott a lelkekre, mert a választások idején az a kormány volt araimon, amely e törvényt megalkotta De a választójog kiterjesztésének vágva nem aludt ki. Már az 1901. évi felirati vitában az ellenzék szónokai a választójog gyökeres reformját követelik és felpanaszolják, hogy a trónbeszéd nem foglalkozik a parlamenti reform kérdésével. Az 1901. és, 1902 évi költségvetési és indemnitási vitákban is sürgetik az ellenzék szónokai a választójog reformját, nagyrészben az általános választójog elvi alapján. Érdekes, hogy az 1902. évi február hó 13-iki vitában felvetődik már a plurális szavazattal megvalósítandó általános választójog gondolata is. 1902 évi december hó 12-én Pozsony szabad királyi város új választási törvény alkotását kívánó feliratát tárgyalja a Ház, kapcsolatban Pest-, Heves-. Borsod-, Csanád-, Hajdú-, Liptó- és Szepesvármegyék, valamint Komárom, Szatmárnémeti és Kecskemét törvényhatósági városok hasonló tárg}'ú felirataival. Az 1900. után következő esztendők javarészét a katonai kérdések foglalják le. Ez a körülmény nem veti vissza a választójog kiterjesztésének ügyét, sőt még jobban megérleli. A nemzeti irányú reformokért küzdő ellenzék fokozottabb mértékben szentel figyelmet a választójogból kirekesztettek tömegének, akiktől küzdelmeinek támogatását várja. Az egyre ismétlődő obstrukciók gondolkodóba ejtik az elméket, vájjon ezek a jelenségek nem a képviselet alapbetegségének tünetoi-e. Kristályosodni kezd a vitákban az a nézet, hogy az obstrukció a szűkkörü választójog következménye. Világosnak látszik, hogy igazi népképviseletben, amely a nemzeti akarat kétségtelen megnyilvánulása, a kisebbségnek sohasem lehet erkölcsi jogosultsága az obstrukció végső fegyvereinek igénybevételeié; míg szükkörű választójogból származó képviselőházban a kisebbség mindenkor azzal a mentséggel léphet fel, hogy mögötte van a nemzet többsége. Ez a gondolat cselekvéssé lesz, midőn az 1903. évi november hó 7-iki gyűlésen Kossuth Ferenc megkísérli, hogy a választójogi reform ügyének előtérbe helyezésével teremtse meg a párt közi 13*
