Főrendiházi irományok, 1910. XXV. kötet • 1597-1641. sz.

Irományszámok - 1910-1605

ÍJ4 160b. szám. Slíg 1870-től 1890-ig a népesség száma 1.547.578 lélekkel szaporodott, addig 1890-ben a választók száma csak 84G 202 volt, szemben az 1870. évi választók 890,416-ot kitevő összegével. Vagyis, dacára a népesség szaporodásának, dacára az eltelt 2'» «sztendőnek, a választók száma 1890-ben még mindig 14.^14-gvel kevesebb volt, mint 1870-ben. A választók száma 1870-ben a népességnek »>-73°/o-a volt. L890-ben még mindig csak 5 5°/o. Ezek a számok világosan bizonyítanak. Csak 1910 ben éri el a választóknak a népesJIHZ viszonyított arányszáma az 1874. évi XXXÏIT t.-c előtt fennállott helyzetet I \e ez az emelkedés is részben annak köszönhető, hogy az 1899. évi X\* t. » . 14 1. §-a eltörülte az adóhátralékosságnak jogfosztó következményeit és ezáltal a választók számát 1899-ről 1900-ra 117.875-tel szaporította. Az 1874. évi XXXIII. t.-c-nek a 48 as törvényhozás jogkiterjesztő szellemétől elszakadó irányzata okozta azt. h )gy választójogunk szerves fejlődéBében visszamaradt. A törvényhozás 1874-ben a kifejlődött új társadalmi tétegek közül esak a köztisztviselőket és a magánalkalmazolkat vette észre. Tudatosan olyan megadóztatott jövedelem cenzusához fordult, mely kizárta ipari • /gazdasági munkások tömegét, kizárta a segéd nélkül dolgozó iparosokat, kizárta a magas* földadóminimum községeiben a kisbirtokosok és zsellérek széles rétegét; a köz- ós magánszolgálatban álló szolgákat, a cselédeket pedig olyan kategóriának tekintette^ amelv bármely jogcím kimutatása mellett sem gyakorolhat választójogot. Űj jogot alig adott, de a régit szabatos magyarázat címén megszűkítette. És ez a törvény, amelyet a hozzáíűződő és az ls77. évi X. törvénycikkben rendezett kerületi beosztással együtt, a jogkiterjesztés «lienzői sokáig a nemzeti irány palládiumaként védelmeztek, jogfosztó hatását elsősorban a magyar többségű törvényhatóságokban és városokban éreztette. IV. A választójog kérdése az 1899, évi XV. t-c megalkotásáig. Az 1874. évi XXXIII t.-c. megalkotása után időnkint újra és újra kitakadtak a választójog és választási eljárás sebei. Nem szűnik meg a válaszvisszaélések felpanaszolása. Az ellenzék nem nyugszik meg a meghozott énybên. A képviselőház vitáiban hol gyöngébben, hol erővel teljesen felhangzik a \á^y a választójog és a választasi eljárás reformja után. Ennek ;\ korszaknak mintegy záróköve az 1899. évi XV. törvénycikk. E vitákból •k a kiemelkedő eseményeket sorakoztatjuk fel. Midőn a kormány 1885-ben törvényjavaslatot terjesztett be az országvaló iáról, az ellenzék ehelyett a válaszmegszünl ite. Az egyesült ellenzék vezérszónoka agyi Dezső volt, aki 1885. december 11-én határozati javaslatot nyújtott be, amelyben különösen a korrupciót előmozdító központi szavazás helyett a szavaz • nfralizálását követeli : sürgeti a kérvénnyel megtámadott válaszn a kir. Kúria bíráskodásának behozatalát, amint azt az 1874. évi XXXIÍI. t.-c. 89. §-a megígérte, és követeli a vesztegetés. - itatás, illetéktelen befolyásolás és izgatás ellen részletesebb büntet" törvények hozatalát, a választási elnök és a választásba befolyó hivatalos személyek hatásk részletes szabályozását éa hatályos felelősségük bi/t »síiásat, hiteles né\ kek elkészítésének és szabad használatáriak, valamint a választásokat megelőző időszakra a gyülekezési j<»£ szabadsagának biztosítását. A iiiggetlenségi párt nevében Irányt Dániel szólal tel és a válaszi