Főrendiházi irományok, 1910. XXIII. kötet • 1278-1439. sz.
Irományszámok - 1910-1428
1428. szám. 513 t. c. 22—24. §-ai értelmében kiküldött 2l-es bizottságnak a főrendiház által elfogadott és esetleges felszólalások végett nyilvánosan közzétett munkálata, illetőleg jegyzéke alapján jött létre. A 2l-es bizottság a honfiusítotf főrendi családokra uézve azt az eljárást követte, hogy csak általánosságban jelölte meg annak az ősnek egyenes leszármazóit, akinek honfinsítása annak idején törvényben kimondatott. Minthogy pedig a gróf Butler családra nézve ilyen törvénytárunkba foglalt rendelkezést a 2l-es bizottság csak az 1715 : 134. t.-cikkben talált, a közzétett jegyzékben s az ennek alapján létrejött törvényben a gr. Butler család tényleg csak mint »az 1715 : 134. t.-cikkel becikkelyezett Butler János egyenes leszármazói« szerepel. Ezen egyenes leszármazók közé gr. Butler Sándor és Aladár nem tartoznak, ami a kérvényből magából is kitűnik. Másrészt azonban a főrendiház irományaiból kétségtelenül megállapítható, hogy gr. Butler Sándor 1861-től 1884-ig minden országgyűlés főrendiházába királyi meghívólevelet nyert (az 1865-iki országgyűlésen képviselő volt) ; maga a kérvényező gr. Butler Aladár pedig az igazoló bizottság javaslata értelmében 1884. február 19-ón a reform előtti főrendiházban azon az alapon igazoltatott, hogy előbb említett atyja tagja a főrendiháznak. Az 1885 : VII. t.-c, midőn 2. §-ának 1>) pontjában az örökös jogon való főrendiházi tagságot a magyar főrendiházban a tagságra eddig (tehát az újjászervezés előtt) »jogosított« családokra nézve megállapítja, semmi támpontot se nyújt arra a magyarázatra, hogy a törvényhozás a jogosítottság tekintetében' egyéb kritériumokat is kívánt volna felállítani, mint azt, hogy valamely család királyi meghívólevél, illetőleg a főrendiház részéről való igazoltatás alapján tényleg benne volt-e a reform előtti főrendiházban. Maga a »jogosított« kifejezés is arra utal, hogy a, jogosultság eredetét a törvény nem kívánta további vizsgálat tárgyává tenni, s nem kívánt kirekeszteni az új főrendiházból a, régiben örökösjogon helyet foglalt olyan családokat, vagy azok egyes ágait, melyekre nézve a leszármazás már minden kétséget kizárólag nem állapítható meg. Nyilván mutatja a törvényhozásnak ezt, az intencióját az a, körülmény is, hogy a becikkelyező törvény a reform előtti utolsó (1884/7.) főrendi névjegyzékben szereplő összes családokat tartalmazza, azoknak kivételével, amelyeknek időközben fiágon való kihalta megállapítható volt. (Be van pl. cikkelyezve az 1886 : VIII. t.-cikkbe a báró Apfaltrern-család is, melynek honfiusításáról, illetőleg magyar báróságáról semmi adat sincs.) Hogy ilyen körülmények között a 21-es bizottság szándékosan hagyta volna ki a becikkelyezendő jogosított családok sorából éppen csak gr. Butler Sándort, illetőleg leszármazását, az alig tételezhető fel, sőt a névjegyzéknek a főrendiház iratai közt található fogalmazványi példányából következtethetőleg, nyilván az a feltevés vezette a bizottságot, hogy gr. Butler Sándor és Aladár is a becikkelyezett ág egyenes leszármazói közé tartoznak s így az ő jogosultságuk is, mint a többi családé, az általános megjelöléssel nyer elintézést. Ennek, a most már tévesnek bizonyult feltevésnek folyományaként került aztán a Butler-család az említett módon a becikkelyező törvénybe, miután a hivatalosan közzétett névjegyzék ellen gr. Butler Sándort és leszármazóit illetőleg az 1885 : VII. törvénycikk 24. §-ában megállapított három hónapon belül felszólalás nem történt. A tárgyalás alatt álló kérvény szerint folyamodó csak most jővén rá arra, hogy az ő ága a becikkelyezett családok közül kihagyatott, az ebből származható hátrányok elkerülése végett kéri a főrendiházat a mulasztás Főrendi iromány. XXIII. 19Ï0—1915. 65
