Főrendiházi irományok, 1910. XXIII. kötet • 1278-1439. sz.
Irományszámok - 1910-1322
I 16 1322. szám. 1322. szám. (82. ülés, loll, jegyzőkönyvi pont.) A főrendiház pénzügyi bizottságának jelentése a jövedelemadónak részleges életbeléptetéséről szóló törvényjavaslat tárgyában. E törvényjavaslat indokolásának általános részében néhány oly kijelentés foglaltatik, melyek a kormány pénzügyi politikájának megértéséhez és megítéléséhez folyton szemelőtt tartandó fontos nézőpontokat közölnek az országgyűléssel. Azokból kiderül, hogy az adófizetőpolgároknak már most és a legközelebbi jövőben minden anyagi erejüket meg kell feszíteniük, ha az ország mai súlyos helyzetében annak velők szemben támasztott mellőzhetetlen követeléseit teljesíteni akarják. A munkásság és takarékosság eddig példátlan tokozása nélkül azonban ebbeli hazafias kötelességüknek nem tehetnek eleget. Csak a már eddig felvett B000 milliónyi nemzeti kölcsönök kamatoztat hatása végett is 360 millióval kell szaporítani az állam rendes bevételeit. A kormány által mostanáig beterjesztett adótörvényjavaslatok elfogadása után ez a nagy összeg beszedhető, illetve behajtható lesz, de az egyfelől r éezben nem állandó jellegű bevételekből íog állani, melyek pótlásáról később majd gondoskodni kell, másfelől pedig még így sem lesz elegendő a beláthatatlan végű háború áldozatainak az állam terhére esendő fedezésére. A szélesebb körű pénzügyi terv megállapítása ma még lehetetlen, azért ;i kormány kénytelen az okvetlenül szükséges fedezetek biztosítására szorítkozni, azonban előkészíti az országot arra, hogy annak egész teherbírását kénytelen Lesz igénybevenni. Minden adókópes honpolgár el lehet tehát készülve arra, hogy a szükségképp nagy mértékben fokozódó adózásban teljes erejéhez képest részt kell vennie. Az indokolás általános részében a pénzügyminister úr részletesen felsorolja az eddig már keresztülvitt ós most keresztül viendő adóemelésekből és az i'ii vagyonadó hozadékából várható szaporulatát az állami bevételeknek. A jövőben mellőzhetetlen további bevételszaporítás hangsúlyozása mellett különösei] két forrásra utal. Ezek egyike az, melyet az állami üzemek képeznek. Azok tiszta hozadékának fejlesztésére különös gondot kell fordítani. Másodika pedig a jövedelmi adónak nagyobb mértékű kihasználása, mert azáltal az eddig egyoldalú, egyenes, túlnyomólag hozadéki jellegű adórendszerünk számos aránytalanságát lehet majd, ha nem is teljesen megszüntetni, de tetemesen csökkenteni. A jövedelmi adó, nie|\ az adózó személy egész