Főrendiházi irományok, 1910. XVII. kötet • 843-886. sz.
Irományszámok - 1910-870
870. szám. 159 kezesek módosításáról szóló törvényjavaslat rendelkezéseinek törvényerőre emelkedése után. Viszont azonban az illetékes tényezők szinte kivetül nélkül egyetértenek abban, hogy az esküdtbíróságok hatáskörét azokra a sajtó vétségekre is kiterjeszteni, amelyek ma az 1897 : XXXIV. t.-c. 16. §-a szerint a törvényszékek hatáskörébe vannak utalva, s amelyeknek az esküdtbíróságok hatáskörébe utalása iránt szintén több kívánság merült fel, — nem megokolt. A teljesen magánjellegű rágalmazás! és becsületsértési perekben a nehezen mozgó ós és költséges esküdtbíráskodást behozni, minden érdekelt tényezőre komoly nehézségekkel járna. Fokozná a költségeket; lassítaná az ügymenetet; a polgáresküdtek vállaira túlnagy terhet róna; az esküdtbíróság komoly méltóságát csorbítaná; közszempontból ós a sajtó szabadsága tekintetéből pedig semmi előnyt nem biztosítana. Az egyetlen változtatás, amelyet úgy a jogászi közvélemény és a nagyközönség, mint az összes különösebben irányadó tényezők kívánnak s amelyet a sajtó reformja tárgyában tartott 1907. évi értekezlet is egyértelműen helyeselt, az, hogy a közszemérem ellen elkövetett vétség feletti bíráskodást az esküdtbíróság hatásköréből vonják el. Az esküdtbíráskodással járó nagyobb nyilvánosság ily szennyes ügyekben a közerkölcsök aláásását eredményezheti s az esküdtbíróság egyes tagjainak a szakbíróságénál gyakran lazább erkölcsi felfogása a közszemérem ellen irányuló vétségek ellen a tapasztalat szerint elég védelmet nem is nyújt. Az iránt pedig nem lehet kétség, hogy a pornográfia védelme távolról sem a sajtószabadság érdeke. Ellenben közérdek, hogy annak a szemmel látható erkölcsi sűlyedésnek, amelynek a népesség egyes rétegeinél tanúi vag3mnk, a törvényhozás immár hatályos eszközökkel állja útját. Mindezek tekintetbe vételével a javaslat az 1897 : XXXIV. t.-c. 15. §-át oda módosítja, hogy a jövőben a nyomtatvány útján a közszemérem ellen elkövetett ós a Btk. 248. §-a szerint büntetendő vétség nom az esküdtbíróság, hanem a kir. törvényszók hatásköréhez tartozik. A 49. §-hoz. 1. A sajtörvény 28. §-a szerint »minden olyan sajtóvótség, mely ellen hivatalbóli megtorlásnak van helye, hat hónap múlva, amely ellen pedig csak magánkereset indítható, két év múlva idősül el«. E rendelkezés, amely a Btk.-vei szemben kivételesen rövid elévülési időt állapít meg, a Btk.-et életbe léptető 1880: XXXVII. t.-c. 7. §-a szerint ma is hatályos. A bírói gyakorlat is a sajtótörvény idézett rendelkezésében a rendes elévülés szabályozását látja s az eljárás megindítása után is az itt megjelölt elévülési időt tartja irányadónak. Ez az álláspont az idézett törvényszakasz magyarázatának megfelel, de belsőleg nem igazolható, különösen napjainkban, mikor az egyes perbeli cselekmények a lehetőségig gyors egymásutánban követik egymást. A javaslat sajtóügyekben az eljárás gyorsítását még különleges szabályokkal (52 — 54. §-ok) is előmozdítja. Az eljárás megindítása után az elévülési idő tehát már nem a sajtó jogos érdekeinelv, hanem azoknak az embereknek kedvezne, akik az igazságszolgáltatás elől minden áron menekülni igyekeznek. A javaslat ezért a kivételes elévülési időt elejti s helyette egy külön időtartamot állapít meg, amely alatt az eljárást megindítani lehet
