Főrendiházi irományok, 1910. XVII. kötet • 843-886. sz.

Irományszámok - 1910-870

158 870. szám érvényre, amelyet a Bp. 16. és 17. §-ai tartalmaznak és amely szerint első sorban a tett elkövetésének helye, másodsorban a terhelt lakó- vagy tartózkodó helye irányadó az illetékesség megállapításánál. A gyakorlati tapasztalatok szerint a rágalmazás és becsületsértés miatt indított sajtóperekben ez az elvi álláspont sokszor felette célszerűtlen és méltánytalan. E pereknél, ha a bíróság a valódiság bizonyítását rendelte el, lényegileg terheltté a sértett fél lesz ; az ő cselekménye, ténykedése a bizonyítás tárgya ; az ítélet is, amelyet a bíróság hoz (nem is szólva az eljárás költségeiről), erkölcsileg jobban vagy legalább is éppen úgy sújthatja őt, mint a formailag terheltként szereplő rágalmazó vagy becsületsértő személyt. A »favor defensionis« tehát nem illetheti első sorban és kizárólag a terheltet; a sértett érdekeit és illetékességi jogait is védeni kell, aminek egyik legalkalmasabb eszköze, hogy az illetékesség az ő személyére tekintettel állapítható meg. De nemcsak igazságosabb, hanem célszerűbb is ezekben az esetekben a sértett lakhelye szerinti illetékesség. A sértett valamely cselekményéről, ténykedéséről lévén szó, a bizonyítókok (első sorban tanuk) legnagyobb része is rendszerint ugyanarról a vidékről kerül ki, ahol ő lakik vagy tartózkodik. Minthogy egy-egy sajtóközlemény bárhol, az ország bármely vidékén közzétehető, az Írónak módjában van a mai jog szerint bármely bíróságot választani s ezzel a sértettet, akinek cselekménye, ténykedése felett az egész eljárás folyni fog, tulajdonképpen illetékes bíráitól elvonni. Ezeket a szempontokat véve figyelembe, a javaslat a sajtótörvény idézett 23. §-ához hasonló módon kimondja, hogy sajtó útján elkövetett rágalmazás vagy becsületsértés esetében, ha a valódiság bizonyítása rendeltetett el, az eljáró bíróság az eljárást annak a bíróságnak engedheti át, amelynek illetékességi területén a sértett fél lakik vagy tartózkodik. Minthogy más ügyekben a felsorolt nyomós okok nem forognak fenn, ezt a kivételes illetékességet a javaslat más esetekre nem is terjeszti ki. Minthogy továbbá e szabály a sértett érdekében áll fenn, az áttételnek a javaslat szerint csak a sértett indítványára van helye. Nehogy pedig a sértett a méltányosságból őt megillető eme kedvezményt a terhelt méltánytalan hátrányára, kellő ok nélkül használhassa, az áttétel a javaslat szerint nem kötelező, hanem azt az illetékes bíróság csak akkor rendeli el, ha különös méltánylást érdemlő okból megokoltnak tartja. A 48. §-Ji02. Változtatást tesz a javaslat az esküdtbíróság hatáskörén is s a Mzszeménm elleni vétséget a kir. törvényszók hatáskörébe utalja. Az esküdtbíróság Ítélkezése teljesen ellentétes bírálatokkai találkozik. Sokan károsnak ós helytelennek tartják és ezért megszorítani kívánják hatáskörét, mások viszont kiterjesztenék még azokra a rágalmazási és becsületsértési perekre is, amelyek ma a törvényszékek hatásköréhez vannak utalva. Az igazságügyi korrnány az egyes álláspontok mellett felhozható érvek lelkiismeretes vizsgálata után megnyugvással ajánlja a törvényhozásnak elfogadásra a javaslat álláspontját. Azok a kifogások, amelyeket az esküdtbíróságnak sajtóügyekben való télkezóse ellen felhozni szoktak s amelyek rendszerint egy-egy felmentő vagy helytelenül minősítő ítélet nyomán támadnak, remélhetőleg meg fognak szűnni az esküdtbíróság előtti eljárásra és a semmisségi panaszra vonatkozó rendel-