Főrendiházi irományok, 1910. XVI. kötet • 751-842. sz.
Irományszámok - 1910-786
786. szám. 79 Ez a rendelkezés a Bp. 357. §-ának első és második bekezdésével egyezik meg s az utóbbiaktól csak alárendelt szövegezési tekintetben tér el. Külön rendelkezés nélkül is önként érthető, hogy a javaslat 1. §-ában meghatározott jogot a bíróság a 8. §. első bekezdése esetében is gyakorolhatja. A 9. §-hoz. 1. A Bp. 358. §-a szerint a beszámíthatóságot kizáró okok (1878 : V. t.-c. 76., 77., 79., 80. és 82. §-ai) fennforgása felől az esküdtek határoznak. A javaslat 9. §-a ezt a jogszabályt jelentékenyebb részében fentartja, részben azonban módosítja. A javaslat szerint ugyanis az esküdszék dönti el a jövőben az öntudatlan állapot (76. §.), az erőszak és a fenyegetés (77. §.), a jogos védelem (79. §.), a végszükség (80. §.) és a ténybeli tévedés (82. §.) nagyfontosságú kérdéseit, tehát mindazokat a kérdéseket, amelyek eldöntése nagyobb psychiatriai készültség nélkül lehetséges s amelyekben a normális szervezetű ember életviszonyaiban jelentkező rendkívüli mozzanatok lélektani értékelésére van szükség. Ellenben kiveszi a javaslat az esküdtszók jogköréből az elmebetegségre és az elme egyéb rendellenes állapotára vonatkozó kérdések eldöntését. A változtatás indokáról az általános indokolásban már volt szó. Az elmebetegség ós a nem rendes elmeállapot kérdései psychiatriai készültséget igénylő nehéz kérdések voltak eddig is ; még nehezebbekké váltak azonban a psychiatria tudományának mai fokán. Az egészséges és a teljesen elmebeteg ember közt a tudomány azoknak egész sorozatát ismeri, akiknek elmeállapottá többó-kevésbbé fogyatékos. Nem meglepő, ha a psychiatria nehéz problémáival nem foglalkozó esküdt az ezen elmeállapotok közt megállapítható finom különbségeket félreismeri s vagy büntetlennek nyilvánít olyanokat, akik a rendes elmeállapot határán állva, a vád tárgyává lett bűncselekményt öntudatosan, normális akaratelhatározással követték el, vagy bűnösnek mond ki oly vádlottat, akiknek előhaladott paranoiája, epileptikus rohama vagy egyéb beteges állapota a beszámíthatóságot kizárja. Ha ezek után még figyelembe vesszük az anyagi büntetőjog fejlődésének természetes irányát, amely az elmebeteg ós a korlátozott szellemi értékű bűntettesek közveszélyes csoportjaival szemben belátható időn belül gyógyító jellegű biztonsági rendszabályokhoz vezet: el kell ismernünk, hogy az elmebetegség, úgyszintén a nem rendes elmeállapot fenforgásának megállapítását a törvényhozás csak megfelelően képzett s a bűntettesek világát gyakorlati apasztalatok alapján is jól ismerő bírói, karra bízhatja. Akik az esküdtszéknek arra a feladatára támaszkodva, hogy a bírói önkény lehetőségével szemben az egyéni szabadságnak intézményes garanciát állítson, a tervbe vett változtatást az egyéni szabadság szempontjából veszedelmesnek tartanák, azokat megnyugtathatja a kétségtelen tény, hogy századunkban bizonyára nem akad bíró, aki lelkiismeretével meg tudná egyeztetni elmebeteg vádlottak megbüntetését. A rendes és a nem rendes elmeállapot kérdése nem tartozik az érzelmi világnak azok közé a nagy problémái közé, amelyek felett azért látja szívesen az egész művelt világ az esküdtek ítélkezését, mert különböző jogok és kötelességek sajátos összeütközését ismerve fel bennök, megítélésüknél helyénvalónak tartja a szigorú jog korlátainak áttörését s az esküdtbíróság ítélkezésében gyakorta jelentkező emberiességi és méltányossági szempontok
