Főrendiházi irományok, 1910. XVI. kötet • 751-842. sz.
Irományszámok - 1910-786
80 786. szám. erőteljesebb érvényre jutását. Az emberi lélek meghasonlása önmagával és környezetével, a kedélyvilág összeomlása, amelyet az életviszonyok rendkívüli mostohaságából következő nagy tragédiák emberileg érthetővé tesznek, a végletekig jutó elkeseredés, a legyőzhetetlen gyűlöletre fakasztó csalódás, a gyötrő nyomor, az erős lélek megtörésére is alkalmas kétségbeesés : a normális psychologia eme rendkívüli jelenségei, amelyek háttérbe szorítják gyakran nagy jellemeknél is a törvények tiszteletét : ezek azok az állapotok, amelyek megbírálását nem a naponkint ítélkező s így az élet tragikumai iránt esetleg inkább elfásult büntető bíróra, hanem a tragikumot melegen átérző esküdtre kell bízni ; mert ezekben ütközik meg a tételes jog az egyén létérdekével, az emberi alapjogokból következő természetes érdekeivel ; a normális emberre gondoló jogszabály az érzelemvilág természetes, de rendkívüli megnyilatkozásaival. Kívánatos tehát, hogy ezekben az esetekben ne a törvényt alkalmazó jogász, hanem az emberi szenvedélyeket átérző, a vádlott lelki világának mélységeibe belepillantó ós azok iránt érdeklődő esküdt hozzon döntő határozatot. Mindezek a jelenségek nem észlelhetők az elmebeteg vagy egyébként nem rendes elmeállapotú bűntetteseknél ; ezeknek az állapota lehet az élet valamely nagy tragikumának következése ; de maga ez az állapot már nem a normális psychologia körébe tartozik, hanem psychiatriai jelenség, amelynek megítélésénél és gyógykezelésénél az egyéni szabadság szempontjai háttérbe szorulnak. Mindezeknél fogva indokolt tehát a javaslatnak az a rendelkezése, hogy a vádlott elmebetegségéről vagy elméjének egyéb rendellenes állapotáról az esküdtekhez kérdést intézni nem szabad; e kérdést a bíróság a szakértők véleményének alapul vételével az esküdtek meghallgatása nélkül az ítéletben dönti el. 2. A Bp. 358 §-a szerint a beszámíthatóságot kizáró ok fennforgása iránt akkor kellett feltenni kérdést, ha azt »a felek érvényesítették« vagy jelenségeit a bíróságnak vagy az esküdtszéknek valamelyik tagja felhozta. A javaslat 9. §-a lényegileg ugyanezt a gondolatot fejezi ki, amikor a külön kérdés feltevését oly esetre írja elő, ha valamelyik fél vagy valamelyik esküdt indítványozta vagy indítvány nélkül is, ha a bíróság szükségesnek tartja. A javaslat szövege a Bp.-ótól abban tér el, hogy a kérdés feltevéséhez világosan beéri a felek vagy az esküdtek indítványával ^agy azzal, hogy a bíróság a kérdés feltevését szükségesnek tartsa, a Bp. rendelkezésében említett egyéb feltételeket azonban nem említi. A javaslat szerint különösen nem szükséges, hogy az illető ok jelenségeit a bíróság valamely tagja a nyilvános tárgyaláson felhozza; elég, ha e jelenségek tényleg felmerültek (1. a 11. §. indokolását). 3. A beszámíthatóságot kizáró okot a Bp. 358. §-a szerint lehetőleg bele kellett foglalni a főkórdósbe, úgy, hogy a főkérdósre adott igenlő válasz kizárja annak fennforgását. Csak kivételképen engedi meg a törvény, hogy a bíróság a beszámítást kizáró okot külön kérdésbe foglalja, t. i. akkor, ha a befoglalás a főkórdóst igen terjedelmessé vagy nehezen érthetővé tenné. A javaslat szerint az utóbbi lehetőség lesz a szabály; a beszámítást kizáró okról mindig külön kérdést kell feltenni (mellékkérdés). Ennek a módosításnak két indoka van. Első sorban az, hogy a beszámítást kizáró okot is magában foglaló főkérdós a gyakorlati tapasztalatok szerint mindig terjedelmes és igen nehézkes volt s így félreértésekre adhatott okot; ezt pedig különösen az esküdtszókkel szemben a lehetőségig el kell kerülni. A másik ok
