Főrendiházi irományok, 1910. XIV. kötet • 615-697. sz.
Irományszámok - 1910-637
92 637 szám. válnak, amikor a jelen törvényjavaslatban foglalt rendelkezések alá is esnek, egyébként azonban cselekményükkel szemben a büntetésnek az idézett §-okban megállapított mértéke kielégítőnek mutatkozik : e § ok átalakítása vagy hatályon kívül helyezése sem mutatkozik ez idő szerint szükségesnek. A Kbtk. 69. és 70. §-a jórészt célszerűnek bizonyult büntetést, illetőleg biztonsági rendszabályt állapít meg; a javaslatban nem érintett cselekményekre tehát e §-ok megváltoztatása ugyancsak nem lenne indokolt. 5. Annál kevésbbé kielégítő a Kbtk -nek a csavargókról rendelkező 62. és 63. §-a. Ö) E §. tényálladóki elemei közt, mint a leglényegesebb ismérvek egyike az szerepel, hogy a tettesnek bizonyos lakhelye nincs, vagy azt elhagyja. Nem esik tehát ide, akinek van ug\an bizonyos lakhelye, de akit egész munkakerülő életmódja a társadalomra veszélyessé tesz. A társadalmi ós gazdasági fejlődés újabb iránya nagy városok alakulásának kedvez, amelyek nemcsak a tetterőt és a tehetséget vonzzák magukhoz, hanem a társadalom alacsonyabb rétegeinek sok a züllés lejtőjén álló tagját is, akiket a nag} 7 városba a bűncselekmények elkövetésére ott kinálkozó alkalmak, olcsó élvezetek, a falu szűkebb körében ismeretlen társadalmi felelőtlenség csábítanak. Az ilyen elemek a városban állandóan megtelepednek; lakást vesznek fel — ha ez a lakás nem is más, mint egy az erkölcstelenséget terjesztő szoba egyik ágya ; a vidékre nem mennek ki, de a városban éppen oly munkakerülő és sokszor veszedelmesebb életmódot folytatnak, mint a helyről-helyre vándorló tulajdonképpeni csavargó. A városokba felszívott eme veszedelmes elemmel ugyanazon elbírálás alá esik a város bennszülött proletár-osztályának a gazdasági válságokban vagy erkölcsi fogyatkozások folytán züllésnek induló rétege is. Mindkét csoporttal szemben szükséges a közhatalmi beavatkozás, egyfelől az ő emberi jogaik megoltal m ázására, másfelől velük szemben a társadalom hathatósabb védelmére. A Kbtk. 62. §-ának a lakóhely hiányára vonatkozó kritériuma tehát fenn nem tartható ; mert az a körülmény, hogy valakinek lakóhelye van, esetleges közveszélyességén általában nem változtat. b) A 62. §. szerint a cselekmény további ismérve, bogy a tettes nem képes kimutatni sem a fenntartására szükséges eszközöket, sem azt, hogy azok tisztességes megszerzésére törekszik. Ez az ismérv kétségtelenül a tettesnek azt az állapotát kivánja jelezni, hogy keresetre volna utalva, de kerüli a munkát. Ezt az elvileg helyes gondolatot azonban a törvény egyfelől nem elég szabatosan, másfelől ama modern bizonyítási elv áttörésével fejezi ki, hogy a bűnperben a bizonyítás terhe nem a vádlottat, hanem a vádlót terheli. Nem elég szabatos a törvény, merb a tettestől a közbiztonság érdekében nem szükséges megkövetelni, hogy maga törekedjék a megélhetési eszközök megszerzésére ; veszélyes életmódja már azzal is véget ér, ha másoktól a neki felajánlott munkát elfogadja. Ami cselekményét büntethetővé teszi, az ama pozitiv magatartása, hogy irtózik a munkától, hogy munkakerülő. A bűnösség helyesen kifejezett kritériuma nem az lesz tehát, hogy a vádlott nem képes kimutatni a fenntartására szolgáló eszközöket vagy az azok megszerzésére irányuló törekvését; hanem az a pozitiv bizonyosság, hogy ezek az eszközei tényleg nincsenek meg és ő mégis kerüli a munkát. c) További fogyatkozása a Kbtk. 62. §-ának, hogy nemcsak a munkaképes, hanem a munkaképtelen, tehát elgyöngült, beteg, elaggott és a nem rendes elmeállapotú csavargókra is kiterjed.
