Főrendiházi irományok, 1910. XIV. kötet • 615-697. sz.

Irományszámok - 1910-637

(J37. szám. 93 Hogy ezeknek a száma meglehetős nagy, azért nem ritkán állami és társadalmi intézményeink fogyatékossága okolható. Az egyén minden munkáin rásával tartozik a közületnek; de a munkaképtelenek megbüntetése ezért a gyakran merő szerencsétlenségek által, társadalmi berendezkedésünk célszerűtlensége folytán, a vagj^oneloszlás aránytalan igazságtalansága követkéztében beállott állapotért sem az igazságosság, sem a célszerűség követelményeivel nem okolható meg. Igazságosan ugyanis csak az büntethető, aki annak a cselekménynek vagy állapotnak a felidézéseért vagy fenntartásáért, amelyet terhére irunk, erkölcsileg felelős; célszerű pedig csak akkor lesz a büntetés, ha végrehajtása a célzott eredmény előmozdítására alkalmas. A munkaképtelen csavargók pedig sem erkölcsileg nem felelőnek azért, hogy nem keresik meg a megélhetéshez szükséges eszközöket, mert arra természetes fogyatkozásaik miatt képtelenek; sem pedig a büntetés őket a jövőre munkaképesekké nem teszi. A 62. §. rendelkezése tehát ebben az irányban megszorítást kíván. d) Az indokolás további folyamán (1. a 4. §.-hoz írt indokolást) ki fog tűnni, hogy a mai tételes jogban meghatározott büntetendő tényálladék sok olyan egyénre nem terjed ki, aki kétes vagy színleges oglalkozása, valójában munkakerülése mellett nemcsak negativ magatartásával, hanem keresetének tiltott eszközeivel is a társadalomra minden más rétegnél nagyobb veszedelmet jelent E hiány pótlása e téren a törvényhozás egyik legsürgősebb feladata. e) A Kbtk. 62 és 63. §-ának legnagyobb fogyatkozása azonban a büntetést megállapító rendelkezésben van. A törvény ugyanis a csavargókat szerfelett rövid szabadságvesztéssel bünteti s a Kbtk. 18. §a szerint e büntetés alatt foglalkoztatást is csak az elítélt beleegyezésével enged meg. Az ú. n. klasszikus iskola bünösségi tanának elvi alapján a törvénynek ez a rendelkezése megérthető, ha elfogadhatóan nem is indokolható. Ez az iskola abból indult ki, hogy a bűncselekményekre a cselekmény súlyával arányban álló büntetést keli megállapítani. Minthogy a csavargás magában nem súlyos bűncselekmény és közvetlenül senkinek a javait nem sérti : a büntetés is csak kicsiny lehet és csak a legenyhébb formákban hajtható végre. A gazdasági liberalizmus ideológiája szerint azt az álláspontot is meg lehetett érteni, melyet a konzervatív büntető jogászok ma is védelmeznek, hogy t. i. az ítélet következményeivel törődni nem kell ; a bíró ítélje el vagy mentse fel a vádlottat s ne törődjék azzal, mi lesz vele az ítélet végrehajtása után. E felfogás szerint a bíró igazságot szolgáltat s ezzel — és csak ezzel — védelmezi a társadalmat. Ez a felfogás azonban ma már nem állhat meg. A büntetőjog nem öncélú intézmény, mely csak önmagáért áll fenn s csak elébe kitűzött különleges célokat szolgál. A büntetőjog ós a büntetőbíró egyaránt az állam ós közvetve az emberiség egyetemei c Íjait kell hogy előmozdítsa; még pedig a bűntettesek minden osztályával s a bűntettes osztályok minden egyénével szemben oly eszközökkel, amelyeket az illető osztály vagy egyéniség megkíván. A csavargóval, a munkakerülővel szemben az állam s így tehát a büntetőjog és a büntetőbíró feladata sem lehet más, minthogy őt rendes életmódhoz szoktassa s munkára nevelje.