Főrendiházi irományok, 1910. VIII. kötet • 288-374. sz.
Irományszámok - 1910-307
307. szám. 195 5. §-ának 5. pontja pedig azt mondja ki, hogy az, aki a szolgálat kötelékéből büntetéskép elbocsáttatik, sem maga, sem pedig özvegye vagy árvája részére állandó ellátásra, vagy egyszer s mindenkorra szóló részeltetésre igényt nem tarthat. Ezeknek a szabályoknak az alkalmazása a gyakorlatban odavezetett, hogy a fegyelmi biróság többször igen súlyos természetű, gyakran csaknem büntetendő cselekménnyel határos fegyelmi vétség esetében is mellőzi a megérdemelt hivatalvesztés kimondását, nem a kötelessógérzetnek, vagy a hivatali tisztességnek laza felfogásából, hanem azért, mert az állami ellátásra való igény elvesztése nemcsak a fegyelmi vétséget elkövető birót, hanem a vétség elkövetésében ártatlan családját is a legérzékenyebben sújtja, esetleg a megélhetés lehetőségétől is megfosztja. A fegyelmi biróságok elnökei gyakorlatukból több esetre tudnak rámutatni, amikor a hivatalvesztés kimondásában a fegyelmi biróságot csak az ellátásra való igény elvesztésének maga után vonása korlátozta. Altalános kívánságot elégít ki a javaslatnak az a rendelkezése, amely szerint a fegyelmi bíróság különös méltánylást érdemlő okból a hivatalvesztés szigorú következményeinek kimondását, vagy az elítéltre és hozzátartozóira, vagy csupán hozzátartozóira nézve mellőzheti. Ez a rendelkezés alkalmat ad a biróságnak oda nem való elemektől való megtisztítására és a bírói tekintély épségben tartására anélkül, hogy az államkincstárt számbavehető módon megterhelné. A hivatalvesztésre okul szolgáló fegyelmi vétségek esetei oly ritkák, hogy a hivatalvesztés kevés esetben fog alkalmazásra kerülni és mivel a javaslat csak különös méltánylást érdemlő kivételes okból engedi meg a hivatalvesztés következményeinek kimondását, kétségtelen dolog, hogy a fegyelmi biróság a, hivatalvesztés kimondása esetében is a legritkábban fogja a törvénynek ezt a kedvezményét alkalmazni. A bírákat és bírósági hivatalnokokat illetőleg e tekintetben azért indokolt a kivételes elbánás, mert míg más hivatalnoknak az államszolgálatból való kiválását az igazgatási hatóság könnyebben előidézheti, a bírót illetőleg a bírói szolgálat megszüntetésének a fegyelmi úton kimondott hivatalvesztés az egyedüli módja, amelyre vonatkozó ítéletében a független fegyelmi bíróságot az igazságügyi kormány nem befolyásolhatja. A 9. §. szintén a fegyelmi jog körében régóta érzett hiányt pótol és általános kívánságot elégít ki. Többször fordul elő ofyan eset, hogy a bíró fegyelmi vétsége nem indokolja a hivatalvesztésnek, a legszigorúbb büntetésnek a kimondását, de az igazságszolgáltatás érdekében elengedhetetlenül szükséges az ő kimozdítása abból a körből, amely előtt az állásával járó általános tiszteletet köztudomásúvá lett íegyelmi vétségével már eljátszotta és ahol a bírói tekintély sérelme nélkül meg nem hagyható. Szükség lehet à bíró áthelyezésére olyan ok miatt is, amely rá nézve fegyelmi vétséget nem állapít meg, de helyzetét előbbi környezetében tarthatatlanná teszi. Ma megfelelő intézkedés hiányában az igazságügyi kormány csak a legritkább esetben képes az ilyen bírónak áthelyezéséhez szükséges beleegyezését kieszközölni és áthelyezése útján az igazságszolgáltatás érdekét megóvni. Ezért vette fel a javaslat azt a rendelkezést, amely szerint a fegyelmi bíróság, ha az igazságszolgáltatás érdekében szükségesnek találja, kimondhatja, hogy az ítélő bíró székhelyéről addigi állásának megfelelő bírói állásra fegyelmi vétség megállapítása nélkül is áthelyeztessék. Ez a bírói elmozdúhatatlanság nagy elvét nem sérti, mert az áthelyezést független bíróság rendeli el, amelynek határozatára a kormány befolyást nem gyakorol. A fegyelmi bíróság részéről kimondott áthelyezést az igazságügyminiszter foganatosítja az általa kijelölt bírósághoz a bírósági .határozattól számított 25*
