Főrendiházi irományok, 1910. VIII. kötet • 288-374. sz.
Irományszámok - 1910-307
190 307. szám. A javaslat szervezeti rendelkezéseinek egy része szintén az egyszerűsítés érdekét szolgálja: a felsőbírósági tanácsok tagjainak számát leszállítja, a bírót a nem szorosan vett bírói munkától megszabadítja, a bírósági jegyzők és a kezelők munkaerejét eredményesebben kihasználja. Mindezek a rendelkezések a folyamatban levő ügyeknek gyorsabb elintézését eredményezvén, a polgári perrendtartás életbeléptetését is megkönnyítik. A polgári perrendtartás előkészítésére szolgálnak továbbá a javaslatnak azok a szervezeti rendelkezései, amelyek a jogszolgáltatás tényezőinek : a bírónak és az ügyvédnek színvonalát emelik és őket a polgári perrendtartással rájuk váró nehezebb feladatok elvégzésére képesítik. A javaslat nem organikus alkotás, de az organikus alkotások megvalósulhatásáig sürgősen segít és sokat javít ott, ahol a fennálló szervezet és eljárások rendszerbeli megváltoztatása nélkül lehet. Áttérve a részletekre : I. Az 1. és a 2. §. a bírói (ügyészi) és az ügyvédi gyakorlati képesítést megszigorítja és egységesíti, amennyiben a bírói cs az ügyvédi állás elnyeréséhez ma szükséges három évi joggyakorlatot öt évre felemeli és annak kezdő pontjául az úgynevezett jogtudományi tételes szigorlat (vagy bírákra és ügyészekre nézve a jogtudományi államvizsga) letételét kívánja meg. A bírói (ügyészi) és az ügyvédi állás egyéb képesítési kellékeit és nevezetesen az elméleti képesítést a javaslat nem érinti, mihezképest egyelőre ezután is megmarad az a különbség, hogy az ügyvédségre csak a jogtudorság, a bírói (ügyészi) állásra ellenben a jogtudományi államvizsga is képesít. Bármennyire jogosult és kívánatos az elméleti képesítés egységesítése, a javaslat ezt későbbi törvényalkotásnak tartja fenn, mert a jogtudorságnak a bírák ós ügyészek képesítési kellékeként felállítása annyira összefügg az egyetemi vizsgák reformjával és a vidéki jogakadémiák helyzetével, hogy azt a minél gyorsabb törvényerőre emelést kivánó ennek a javaslatnak a keretébe felvenni, nem mutatkozott időszerűnek. A joggyakorlati időnek meghosszabbítása mind a bíróra, mind az ügyvédre nézve oly általános kívánság és a színvonal emelése végett oly elengedhetetlen szükséglet, hogy bővebb indokolásra nem szorul. Kórdós tárgya csak az lehet, hogy azt a két évet, amivel a gyakorlat meghosszabbítandó, ' a bírói illetőleg az ügyvédi vizsga letétele előtt vagy a vizsga letétele után kell-e eltölteni. A javaslat az utóbbi módot választja és úgy a bírótól, mint az ügyvédtől a vizsga után töltendő két évi utógyakorlatot követel.. A tapasztalat azt mutatja, hogy a vizsgát megelőző időt' nem a tulaj dónk épeni gyakorlatra, hanem a vizsgára való előkészületre fordítják. A vizsgára készülés nem enged a jelöltnek elég nyugodt időt a gyakorlati élet megfigyelésére és a gyakorlati jártasság kellő elsajátítására. Közismert tény — mint a budapesti ügyvédi kamara az utó gyakorlatot helyeslő jelentésében kiemeli — »hogy az ember csak a vizsga után ura annak, amit tanult ; ekkor válik vérré a fiatal emberben a tudás, akkor fejlődhetik csak ki benne a kritikai belátás. Vizsga előtt a jelöltek vagy a gyakorlatot hanyagolják el az alatt az ürügy alatt, hogy tanulni kell, vagy pedig a tanulást, mert gyakorlatot folytatnak. Vannak sokan a budapesti ügyvédi karban, akik az ügyvédi vizsga letétele után nem nyitottak azonnal ügyvédi irodát, s mindazok bizonyára tapasztalták, hogy az üg} T védi vizsga, utáni gyakorlaton szerezhették meg csak a tudásnak azt a belső kimélyítését, amely oly fontos előfeltétele a későbbi haladásnak.« A gyakorlati időnek a meghosszabbítása a bírói állásra törekvőkre nem /
