Főrendiházi irományok, 1910. II. kötet • 35-84. sz.

Irományszámok - 1910-68

68. szám. 101 építendők, melyek — ha azok felett nincs feltöltés, vagy ha azokra nézve más helyen eltérő megállapítás nem történik — a fahidak, illetve alkatrészeik anyagne,móré vonatkozólag alább álló általános kikötés betartása mellett, egészen fából is készíthetők lesznek. Feltöltés által fedett közúti műtárgyakra nézve a hasonnemű és szerkezetű vasúti átereszekre vonatkozólag előirt fel­tételek mérvadók ; 030 méternél nem nagyobb nyilassal biró fedett utátereszek azonban kellően indokolt esetekben mint tölgy- vagy vörösfenyőfa-tömlők is engedélyeztetni fognak. Általános érvónynyel mindazon vasúti és közúti műtárgyakra nézve, melyeknél a fentebbiekben foglalt határozmányok értelmében fának az alkal­mazása egyáltalában szóba jöhet, kiköttetik, hogy hidpadlózatokhoz és hid­lásokhoz, valamint alapczölöpökhöz és alaprácsokhoz, fal- ós süveggerendák­hoz csakis tölgy- vagy vörös fenyőfát, ékekhez pedig kizárólag csak tölgy­fát szabad használni. Hidak ós átereszek, támasztó- ós bélésfalak, valamint általában alapo­zást igénylő más építmények ós munkák is minden körülmények közt telje­sen hordképesen, kellően szilárdan ós akképen alapozandók, hogy az alap­nak különösen egyenletlen ülepedése, csúszása, illetve elmozdulása, alámo­sása, felázása vagy felfagyása be ne állhasson. Mindezen követelmények szemmel tartásával az alapozások módja és mélysége minden egyes esetben — a terep- és talajviszonyoknak ós a még egyébként figyelembe jövő körülményeknek, valamint egyes műtárgyakat ós építményeket, illetőleg az azokra nézve netalán más helyen külön előirt, vagy előírandó feltételeknek megfelelően — az alapgödrök kiemelése ós a felmerülő szükséghez képest esetleg a munkák végrehajtása közben fog meg­áll apittatni. E tekintetben azonban határozottan kiköttetik, hogy 0*80 méter­nél bizonyos mértókig kisebb mélységre a természetes, nőtt talajba lenyúló alapozást — még legkedvezőbb viszonyok és legjobb minőségű talaj mellett is — csak azon különleges esetekben szabad előállítani, a melyekben az illető falak minden oldalról kellően széles és a terep színvonalától mérve legalább 0*80 m. magas feltöltéssel teljesen körülfogva, illetve védve vannak. Az összes átereszek és hidak, támasztó- ós bélésfalak stb. mindennemű falazatainak előállításához kizárólag csakis román-, vagy — az esetről-esetre történő megállapításhoz, illetve elrendeléshez képest — portlandczement, homok és viz megfelelő arányú vegyítésével készítendő vízálló habarcsot szabad használni. A vas hordszerkezetű műtárgyakra vonatkozó mindazon adatokat, melyek arra a czélra szükségesek, hogy a hidtörzskönyvek az érvényben álló, vagy netalán még kiadandó szabályzatoknak és rendeleteknek megfelelőleg elkészít­hetők legyenek, tartozik az engedélyes a tényleges kivitellel mindenben meg­egyezően összeállítani ós a felülvizsgálati műveletekkel együtt — mint ezek kiegészítő mellékleteit — felterjeszteni. Közutakon, utczákon vagy tereken vezetett pályarészek útburkolata, valamint az utszabályozások, utáthelyezósek és útátjárók felépítménye, az eredeti ut felépítményének megfelelő koczkakövekből, vagy másnemű mű­burkolatból, illetve kőalapból és kavicsból, vagy csak kavicsból állítandó elő. Oly utaknál pedig, melyek kavicsolva egyáltalában nincsenek, az útátjárók mindkét sinszáltól számítandó 8—8 m. hosszúságban 15 cm., azontúl pedig 10 cm. magasságban kavicsolandók. A Ferencz József hid feljáró lejtőin, valamint a Juszti-soron a koroná­zási dombtérig vezetett vonalrészen a vágányzat egesa köze, valamint

Next

/
Oldalképek
Tartalom