Főrendiházi irományok, 1910. I. kötet • 1-34. sz.
Irományszámok - 1910-19
19 szám. 121 repcze vámjának mérséklése érdekében, mely kérdés Rumániára nézve szintén mindig nagy jelentőséggel birt, hazai mezőgazdasági érdekeink rovására hasonló képen nem volt lehetséges áldozatot hozni, csupán arra lehetett szorítkozni, hogy az orosz kereskedelmi szerződésben már lekötött repczevám lekötése Rumániának is megadatott. Ily körülmények között azok az előnyök, a melyeket Rumnia mint szerződő fél a kereskedelmi szerződés keretében természetszerűleg szintén követelt, csakis állatforgalmi kedvezmények nyújtása terén voltak kereshetők. E kedvezmények nyújtása előtt egyrészt beható vizsgálat tárgyává tétettek abból a szempontból, a rumániai állattenyésztési és állategészségügyi viszonyok, valamint az is,, hogy vájjon az ottani állattenyésztés várható fejlődése nem fenyeget-e bennünket az elárasztás veszedelmével, másrészt pedig, hogy a rumán állategészségügyi adminisztráczió szervezettsége haladt-e előre oly irányban és oly mértékben, a mely garancziát nyújt arra, hogy — eltekintve a szerződéshez tartozó megállapodások szigorú feltételeitől — magában a rumán állategészségügyi szolgálatban is némi biztositékokat nyerjünk. E helyütt nincs elegendő tér arra, hogy a rumán állattenyésztési viszonyokat mindezen szempontokból behatóbban mérlegeljük, mindazonáltal itt is konstatálható, hogy Rumania bizonyára csak hosszabb idő multán fogja oda fejleszthetni állattenyésztését, hogy az minőségileg ós mennyiségileg felvehesse a versenyt a mi állattenyésztésünkkel. A szarvasmarhabehozatal több mint 20 év óta fennálló tilalma, valamint az a körülmény, hogy más állatok behozatalával szemben is vagy állandóan szigorú állategészségrendőri követelmények állíttattak fel vagy pedig (mint a sertések behozatalát) huzamos idő óta szintén teljesen tilalmazzuk, Rumania állattenyésztésére nézve is érezhetővé vált. Érezhetővé vált annyival inkább, mert az állattenyésztés egyik hatalmas ösztönzője az állatkivitel]; ez pedig Rumániának, úgymint bármely más államnak is a tengeren túlra csak igen nehezen lett volna lehetséges, ezért az állattenyésztés és állattartás fokozása helyett inkább más oly termelési ágakra tért át, melyek akár magát a termelést, akár a termeivények kivitelét tekintve; számára jövedelmezőbb beviteli forrásokul kínálkoztak. Kétségtelen, hogy Rumania is érzi, hogy állattenyésztése (és főként szarvasmarhatenyésztése) nem fejlődhetett oda, a hová reá nézve kedvezőbb külföldi konjunktúrák között fejlődnie lehetett volna. Nemcsak bizonyára el fog tehát követni mindent arra nézve, hogy állattenyésztési viszonyai javuljanak, de a parasztósztályban néhány évvel ezelőtt tért foglalt eszmék és nyilt kitörésre is talált elégületlenség gyökeres orvoslása végett sok tekintetben teljesen uj kormányzati programmot is inaugurált. Mindazáltal egy ily munkának nemcsak betetőzése, de csupán gondos megalapozása is évek feladata. Kétségtelen ugyan továbbá az is, hogy egy kereskedelmi szerződés sok esetben lényeges befolyást gyakorol valamely ország bizonyos termelési ágazatának fejlesztésére, magának az állattenyésztésnek felvirágoztatása azonban nem történhetik oly rohamosan, és oly átalakitólag, hogy az az egyik szerződő félre nézve, a másik részről máról-holnapra súlyos gazdasági kárositást jelenthessen. E mellett nem téveszthető szem elől, hogy a legközelebbi jövőben bizonyára sertésekben és juhokban sem fog Rumania oly jelentékeny készletekkel rendelkezni, melyeket csupán az export kedvéért feltétlenül nélkülözhetne. Mindezen körülmények figyelembe vételével kétségtelen volt, hogy Rumániával szemben csak oly állattbrgalmi megállapodásokat lehetett létesíteni, a Főrendi iromány. I. 1910—1915. 16