Főrendiházi irományok, 1910. I. kötet • 1-34. sz.

Irományszámok - 1910-19

120 19. szám. tiltva volt, végül pedig, hogy a fentebb emiitett diplomácziai jegyzék általunk gyakorolt végrehajtását, t. i. a most emiitett behozatali tilalmat a rumán kormány magára nézve sérelmesnek tartotta, gyakori nézeteltéréseket eredményeztek Rumania s Magyarország és Ausztria kormányai között. A régi szerződéshez tartozó pótczikk rendelkezett az úgynevezett bárczás legeltetési forgalomról is, mely szerint lehetségessé tétetett, hogy a szerződő felek területeinek egyikéről a másikóra áthajtott állatok onnét termékeikkel s időközi szaporulataikkal együtt a másik szerződő fél területére vámmentesen visszahajthatok voltak. A régi szerződés fentebb ismertetett megállapodásainak végrehajtása közben nem ritkán oly bizonytalanság volt tapasztalható, a mely gyakran rosszabbá tette a helyzetet, mintha talán nagyobbmérvü kedvezmények, azonban teljesen világos és kétségtelenül szigorú körülirással foglaltattak volna a szerződésben. Akkor tehát, midőn a jelen kereskedelmi szerződési tárgyalások megkezdettek, egyrészt kétségtelen volt, hogy Rumania kétféle értelmezés lehetőségét kizáró, világos megállapodásokat fog igényelni az állatforgalom szabályozása tekintetében, másrészt azonban a kiindulási pont csakis az lehetett, hogy a nekünk magunknak is előnyünkre szolgálandó ilyen világos és félremagyarázásnak tért nem engedő megállapodások csakis odáig fognak terjedhetni, hogy a magyar állattenyésztés fejlődési képességét nemcsak létalapjában ne érinthessék, de azon a határon se mehessenek túl, a melyen belül állattenyésztésünk és állategészségügyünk érdekeit megvédelmezni jogunk ós kötelességünk. Tény, hogy Rumániának a jelen pódszerződésben a multakhoz képest állategészségügyi és forgalmi tekintetben nagyobb előnyök biztositattak és igy Magyarország bizonyos mérvű áldozatot hozott. Azoknak az áldozatoknak meghozatalánál azonban, a melyeknek nyújtása mellett a rumán szerződés létrejött, nem szabad megfeledkeznünk arról a tényről sem, hogy a szerződési tárgyalások megkezdésének időpontjában azoknak az árúknak vámjai, melyek Rumániát legelső sorban érdekelték, más államokkal már előzőleg létesült szerződéseinkben le voltak kötve és igy Rumániának oly mezőgazdasági termékek vámjainál, melyek reá nézve jelentőséggel és értékkel bírhattak volna, vámengédmények tétele nem volt lehetséges. Az sem szorul bővebb magyarázatra, hogy mennyire máskép alakulhatott volna a helyzet, ha vámtarifánk tótelei közül még több oly vámmérséklés állott volna rendelkezésre, a mely Rumániára nézve jelentőséggel birt. Magyarország és Ausztria részéről Rumániának adandó ellenszolgáltatásokra nézve — miként már fentebb kifejtetett — eleve is kétségtelen volt, hogy ezek, tekintettel Rumania mezőgazdasági jellegére, csakis mezőgazdasági termékekre és czikkekre vonatkozhattak, ámde gabonavámjaink leszállítása a minimális tótelek koncedálásán túlmenő engedmény már eleve ki volt zárva, mert az osztrák-magyar monarchia két államának szerződéses vámtarifájában megállapított minimális vámjaink mérséklése, mely vámoknak, mint épen minimális vámoknak megkötése az e téren lehetséges engedmények legvégső mértéke volt — részünkről teljesen vitathatatlan volt. Ezt Rumánina is tudta és ehhez képest a szerződési tárgyalások folyamán azon rá nézve egyetlen engedmény követelésére szorítkozott, hogy részére az állati termékek kivitele lehetővé tétessék. Hozzájárult ehhez az a körülmény is, hogy a