Főrendiházi irományok, 1906. XIX. kötet • 828-860. sz.
Irományszámok - 1906-828
828. szám. 29 megengedett eljárás csak annyiban nyerhet alkalmazást, a mennyiben azt az érdekelt államok törvényei vagy a köztük létrejött megállapodások megengedik. A törvények ugyanis többnyire hallgatnak e kérdésről és fontos itt csak az, vájjon az az állam, a melynek területén a kézbesítést teljesíteni kell, nem ellenzi-e azt. A 6. czikk utolsó bekezdése tehát az utóbbi körülményre helyezi a súlyt. A másik eltérés a következő: Van a kézbesítésnek igen egyszerű és gyakorlati módja, t. i. a 6. czikk 3. pontjában említett kézbesítés, vagyis az, a melyet az állam külföldön közvetlenül saját diplomácziai vagy konzuli tisztviselői által teljesittet. Erre nézve az ellenzés lehetőségét az utolsó bekezdés kizárja abban az esetben, ha az ügyiratot a megkeresett állam polgára részére kell kézbesíteni, természetesen kényszer alkalmazása nélkül, önként érthető, hogy kifejezett vagy hallgatag megállapodással két-két állam tovább is mehet és megengedheti, hogy egymásnak diplomácziai vagy konzuli tisztviselői harmadik államok polgárai részére is teljesíthessenek területeiken ily módon kézbesítéseket. Az egyezmények, a melyekről az utolsó bekezdésben szó van, nem okvetlenül vonják maguk után azt, hogy ugy az egyik, mint a másik részről szükségképen azonos legyen az eljárás, hanem például lehetséges, hogy az egyik állam közvetlenül konzuli tisztviselőivel teljesítteti a kézbesítéseket a másik államban \o. pont), de viszont megengedi, hogy onnan az ügyiratok közvetlenül posta utján legyenek megküldhetők a területén tartózkodó érdekeltek részére (1. pont). A 7. czikkhez. Az 1896. évi egyezmény nem biztosítja azt, hogy a szerződő államok a kézbesítéseket ingyen teljesíttessék egymás részére. A kézbesítési költségek felszámítása, beszedése, átküldése és nyugtatványozása azonban tetemes munkát okoz, a mely nem áll arányban az itt szereplő összegek jelentéktelenségével. Jenhez járul, hogy a kellő viszonosság sincs meg, mert egyes államok egyáltalában nem számítanak fel kézbesítési költségeket, némely államok pedig sokkal kevesebb vagy sokkal több díjat szednek a kézbesítésekért, mint mások. A nferenczián Magyarország és a Német Birodalom azt indítványozták tehát, hogy a kézbesítésekért semmiféle díj vagy költség megtérítésének helye ne legyen. ^ z az indítvány a 7. czikk l. bekezdésében meg is valósult, de némi megszoriast szenvedett. A 2. bekezdés ugyanis kimondja, hogy ellenkező megállapodás hiányában a megkeresett állam követelheti a megkereső államtól ama költségek megtérítését, a melyeket a 3*. czikk eseteiben hatósági végrehajtó közreműködése vagy különös eljárás alkalmazása okozott. A 7. czikk ezzel a megszoritással is volt ^ elent az 1896. évi egyezménynyel szemben, a mely — a mint említve A m if kézbesítések díj- és költségmentességét egyáltalában nem biztosítja. láthatói -° dáS e £y éDÍránt ' a melyről a 7. czikk 2. bekezdésében szó van, előreWwt i • igen gyakran fog arra irányulni, hogy a kézbesítés az illető államok kÖZt £«tel nélkül ingyenes legyen. esetben me Bállapodás hiányában a 7. czikk 2. bekezdése alapján valamely hanem megtéritésnek l esz helye, e végből a megkeresett állam nem a félhez, a megkereső államhoz fordul, a mint ez a szövegből is következik. II. Megkeresések. keresést ejezet (8—16. czikk) szabályai nem vonatkoznak a kézbesítési meg' seKre, mert ezekről az I. fejezetben (1—7. czikk) van szó. A konferenczia
