Főrendiházi irományok, 1906. XIX. kötet • 828-860. sz.
Irományszámok - 1906-828
26 828. szám. részben, a mit akar. Ha nem szól semmit, a konzuli kézbesítésnek az 1. bekezdésben körülirt rendszere lesz reá nézve irányadó. Szabadságában áll azonban a többi szerződő államokhoz intézett értesítésben kívánni, hogy a területén teljesitendő kézbesítésre vonatkozó kérelmet, diplomácziai utón intézzék hozzá. Lehetséges, hogy valamely állam nem is az összes többi szerződő többi államokhoz intéz ily értesítést, hanem egyesektől elfogadja a konzuli utón küldött kézbesitési megkereséseket, másokkal szemben a diplomácziai úthoz ragaszkodik ; ez a különböző elbánás igen könnyen magyarázatra találhat az eltérő viszonyokban és senkiié nézve sem sértő. Egyes államoknak ily elhatározása természetesen nem végleges és azt tapasztalataikhoz képest az illető államok bármikor megváltoztathatják. Az sem szükséges, hogy két meghatározott állam viszonos eljárást kövessen egymás irányában. Tegyük fel, hogy A. állam B. államhoz értesítést küld, a mely szerint kivánja, hogy a területén teljesitendő kézbesítésekre irányuló kérelmeket B. állam diplomácziai utón intézzen hozzá. Ebben az esetben B. állam nem küldetheti a kézbesítendő ügyiratokat konzulai utján A. állam hatóságaihoz. Mindazonáltal ha B. állam nem intézett ily értesítést A. államhoz, az utóbbinak a konzuli kézbesítések rendszerét kell alkalmaznia B. állam területén. Minthogy ugyanis A. állam a területéről kifelé menő ügyiratokat tetszése szerint ellenőriztetheti, semmi oka sem lehet kívánni, hogy azok B. állam területén is a hatóságok egész sorozatán menjenek keresztül. Az egyezmény tehát elég tért enged a szabad mozgásra. Jóllehet a konzuli kézbesítést jelzi előnyösebbnek, nem gátolja a diplomácziai ut fentartását sem. Mindegyik állam tetszése és érdekei szerint fogja magát e részben elhatározhatni. Sőt két-két állam abban is megállapodhatik, hogy hatóságaik közvetlenül érintkezhessenek egymással. Ezt az elvet, a mely egyébiránt a szerződéskötés szabadságából is következik, az egyezmény az 1. czikk utolsó bekezdésében azért emeli ki, hogy kizárjon minden kétséget oly esetekben, midőn a kézbesítés nem az egymással külön megállapodásra jutott két államnak, hanem a szerződő államok közül egy harmadiknak polgárát illeti. A konferenczián felmerült az az indítvány, hogy ezek a szavak »polgári vagy kereskedelmi ügyekben« (en matière civile ou commerciale) ugy az 1. mint az 5. és 17. czikkből töröltessenek, mert büntetőjogi elhatárolás szempontjából — tekintettel az egyezmény czimére — nem szükségesek és mert az egyezmény alkalmazását administrativ ügyekre kizárni látszanak, a mi nem igazolható. Czélszerünek mutatkozott azonban az idézett szavakat fentartani, nehogy az egyezmény magánjogi keretére nézve kétség támadhasson. Alkalmazásuk nem jelenti azonban azt, mintha az administrativ ügyek föltétlenül kivül esnének az egyezményen. Bizonyos megkülönböztetésre van itt szükség. Egyes államokban administrativ jurisdictio intézkedik oly ügyekben, a melyek másutt a bíróságok hatáskörébe tartoznak. Nincsen tehát ok arra, hogy az ilyen eljárás folyamában szükségessé váló kézbesítés vagy más jogsegély teljesítése ne legyen az egyezmény alá vonható. A »polgári és kereskedelmi ügyek« fogalma igen tág és oly országokban, a hol administrativ jurisdictio is létezik, nemcsak a polgári és a kereskedelmi bíróságok hatáskörébe tartozó ügyekre szorítkozik, hanem kiterjed a közigazgatási hatóságok elé utalt oly ügyekre is, a melyek magánjogi természetűek. Ellenkező értelmezés mellett mivel sem igazolható egyenlőtlenség támadna a szerződő államok közt, mert több ügy esnék az egyezmény alá az egyik államban, mint a másikban. Mihelyt magánjogi természetű ügyekről van tehát szó, az egyezményt alkalmazni kell, bárminő annak a jurisdictiónak természete, a mely elé tartoznak. ,
