Főrendiházi irományok, 1906. X. kötet • 497-530. sz.

Irományszámok - 1906-524

524. szám. 155 524. szám. (27. ülés, 482. jegyzőkönyvi pont.) Jelentése a főrendiház közjogi- és törvénykezési bizottságának „a m. kir. közigazgatási bíróság hatáskörének kitérjesztéséről" szóló és a belügy minister által beterjesztett, 582. számú törvényjavaslat tárgyában. A tárgyalás alatt levő javaslat a m. kir. közigazgatási biróságról szóló 1896. XXVI. t.-cz. 2. részének 2. fejezetében felsorolt eseteken felül a közigazgatási biróság hatáskörébe utalja a ministernek (kormánynak), vagy ennek közegeinek minden, a törvényhatóságra sérelmes intézkedését azon az alapon, hogy azzal a törvényhatóságnak, illetőleg szerveinek törvényes hatáskörét sérti, vagy törvényes szabályt sért, amennyiben a kérdés nincs a rendes biróság hatáskörébe utalva. A biróság hatáskörének ilyetén általános megállapitása mellett a javaslat 2. és 3. §-ában, mint különösen a biróság hatáskörébe tartozókat, a minister, illetőleg közege által a törvényhatóság határozata megsemmisitésének, a törvényhatóság helyetti határozathozatalnak, a szabályrendelet módosításának, vagy alkotásának, a törvény, illetőleg a kormányrendeletnek a törvényhatóság helyett való végre­hajtásának, a vármegyei törvényhatóságok, közigazgatási-, árva- és gyámhatósági kiadásaira járó illetmények ki nem szolgáltatásának, a községi jegyzők javadal­mazására szolgáló segélynek és pótlékoknak a vármegyétől való megtagadásának eseteit említi. A javaslat hatásköri részéhez tartozik végül a 4. §., mely a biró­ság hatásköréből kivonja azon ügyeket, melyek az 1867 : XII. t.-cz. szerint Ausz­triával közösen történnek, valamint a mozgósítással és a mozgósitottsági viszony­nyal összefüggésben álló rendeleteket. A törvényhatósági jogkör biztositása érdekében emelhető panasz jo^a a javaslat értelmében nemcsak a törvényhatóság közgyűlését, de a törvényhatósági bizottság tagjainak legalább felerészét is megilleti. — A panasz emelésének határ­* ideje pedig a sérelmes rendeletnek, határozatnak a törvényhatóságnál való beik­tatását, vagy a sérelmes intézkedésnek megtételét követő hat hó. A javaslat 7. és 8. szakaszában a panasznak a törvényhatóság első tiszt­viselője, illetőleg a törvényhatósági bizottság tagjainak egyhatoda révén össze­hívott kö/gyülés által való megtételéről, 9. §-ában pedig a panasznak a minister által felül nem vizsgálható voltárul szól. A 10. $. a törvényhatósági bizottsági tagok felerésze panaszemelési jogának eseteit sorolja fel, mi g a 11., l l 2., 13. és 14. §. a panasz benyújtásának, visszavonásának alakiságaival foglalkozik. A 15. §. a panaszok felfüggesztő hatályáról, a 16. §. a bírósági határozatok hatályáról, a 17. £. pedig a biróság eljárásának mikéntjéről szól. Különösen meg­említendő itt még a javaslat 23. ^-a, mely a főispán (főpolgármester) kivételes hatalma alkalmával a nem engedelmeskedő tisztviselők és közegek elmozdithatását és végleges helyettesithetését, valamint az 1886 : XXI. és 1875 : XXXVI. t.-cz.-nek a törvénybe ütköző rendeletekkel szemben követendő eljárást szabá­lyozó részét törli el. 20*

Next

/
Oldalképek
Tartalom