Főrendiházi irományok, 1906. VII. kötet • 353-393. sz.

Irományszámok - 1906-379

379. szám. 363 2946. A 24. g. három első bekez­dése helyett Verfcáu Endre előadó a következő új szöveg elfogad;isiit ajánlja: »Hitfelekezeti, valamint magánosok és társulatok által fen­tartott elemi népiskolánál alkalma­zott tanitó ellen, tekintet nélkül arra, vájjon van e alapfizetésének vagy korpótlókának kiegészítésére államsegély »engedélyezve vagy sem, a vallás- ós közoktatásügyi minis­ter a jelen törvény 22. §-ában meg­szabott módon ós az ott megállapí­tott fegyelmi büntetések alkalmazá­sával foganatosítandó feg}^elmi eljárást rendel el a jelen törvény 22. §-ának 1. a)—e) pontjaiban felsorolt esetekben, ha ezt az e pontokban megjelölt állami érdekek biztosítása szempont­jából szükségesnek tartja. »E szakasz intézkedései azonban nem szüntetik meg az iskolafentartók azon jogát ós kötelességét, hogy az abban érintett nemzeti szempontok felett saját hatáskörükben is őrköd­jenek. Fegyelmi jogukat tehát ezekre nézve is érvényesíthetik, de ily ese­tekben Ítélethozatal után tartoznak az ítéletet az összes fegyelmi iratok­kal a vallás- ós közoktatásügyi ministerhez folterjeszteni. A minister, ha ezt a jelen §. első bekezdésében megjelölt okból szükségesnek látja. 15 napon belül a jelen törvény 22. §-ához megjelölt hatóságok által ós szabályozott módon foganatosítandó új fegyelmi eljárást rendelhet el, és ez esetben a más hatóság által hozott fegyelmi itólet az új eljárás befeje­zéséig függőben marad. Ha a, minister e határidő leteltéig új eljárást el nem rendel, a fentartó hatóság Ítélete végérvényes. • »Egyáltalán a ministernek jogában áll, minden más hatóság által a jelen szakaszban felsorolt fegyelmi vétsé­gek czímón megindított fegyelmi el­járás bármely szakában az ügyet, ha ezt a jelen §. első bekezdésében megjelölt okból szükségesnek tartja, a 22. £-ban megállapított fegyelmi IT

Next

/
Oldalképek
Tartalom