Főrendiházi irományok, 1906. VII. kötet • 353-393. sz.

Irományszámok - 1906-374

222 374. szám. teni és pedig az állomások, a magasépitmények, járóművek és a gépészeti berendezés összes terveit, valamint az őrházkiosztási tervezetet is azon vasutigazgatóság útján, a mely az új helyi érdekű vasútnak üzemét kezelni fogja. Az emiitett államvasuti szabványok érvényessége tekintetében kivételnek csak anayiben lehet helye, a mennyiben az alábbi fejezetek netalán eltérő megállapításokat tartalmaznának. II. Alépítmény. A vasút alépitménye egy vágányra készitendő. A legnagyobb emelkedés, illetve esés a Péterváradtól Beocin felé haladó iránynál 17'5 °/oo-ben, vissza­felé 15 °/oo-ben a cementgyári vontató vágánynál pedig 5°/oo-ban állapittatik meg. A kanyarulatoknak a nyilt pályán 200 méternél kisebb sugárral bimiok nem szabad, a cementgyárba vezetendő vontató vágányban azonban 40 m. sugarú kanyarulatok is alkalmazhatók. A A vasút irány- és lejtési viszonyait a kivitel czóljaira készitendő ópitési tervezetben a kereskedelemügyi minister engedélye nélkül nem szabad akként megválasztani, illetőleg olyképpen megváltoztatni, hogy azok kedvezőtleneb­bek legyenek a vasút költségelése ós engedélyezése alapjául szolgált tervek­ben előtüntetett, illetőleg megállapitott irány- és lejtviszonyoknál. A pályatest szabványos koronaszélessége, az alópitmény felszínében, vagyis a kavicságy alsó felületének magasságában mérve, legalább 4*0 (négy) méter kell, hogy legyen. Görbületekben a töltés külső oldala a tyílemelésnek és a vágány kibővi­tésónek megfelelően készitendő. A töltések — azok magasságához és anyagához képest — bezárólag 2*5 m. magasságig V-fo vagy l 1 /* lábas lejtőkkel, ennél nagyobb magasság­nál pedig legalább l l /2 lábas lejtőkkel lótesitendők. A bevágások lejtői általában az anyag nemének ós minőségének, vala­mint a még egyébként figyelembe jövő viszonyoknak és körülményeknek megfelelően állitandók elő. Azonban egy lábasnál meredekebbek ezen lejtők csakis erre minden tekintetben alkalmas kőzetekben fekvő bevágásoknál lehetnek. Vízszintesben vagy csekély lejtésben fekvő bevágások oldalárkai meg­felelő fenékeséssel tervezendők és készítendők. « Az anyagárkok külső lejtői egy lábasnál meredekebbek nem lehetnek, azoknak töltés felőli lejtői ellenben ugyanolyan rézsűvel készitendők, mint maguk a töltések. Az anyag termelési és lerakási helyek mindig szabályos alakkal, a föld­területek lehető kímélésével, köz- és magánérdekek károsítása nélkül és ugy létesítendők, hogy azok a közlekedésnek ós vízlefolyásnak, valamint a pálya­test és tartozékai előállításának és fentartásának, nemkülönben az állomási vágánj^zat meghosszabbításának akadályul ne szolgáljanak vagy veszélyt ne képezhessenek, továbbá, hogy azok közegészségügyi, közrendészeti és mező­gazdasági szempontból kifogás alá no essenek. Nem szabad anyaglerakási helyeket akként elrendezni és az anyaglerakást olyképen eszközölni, hogy az által a pályának hóval való befuvása előidéztessók vagy fokoztassók.

Next

/
Oldalképek
Tartalom