Főrendiházi irományok, 1906. VII. kötet • 353-393. sz.

Irományszámok - 1906-374

374. szám. 223 Az anyagárkok és egyéb anyagnyerósi helyek mindenütt ott, a hol az lehet­séges és szükséges, megfelelő mérvben és módon viztelenitendők lesznek, olyképen azonban, hogy ez által káros vizfolyások ne keletkezhessenek és általában más érdekek sérelmet ne szenvedhessenek. A töltés lába és az esetenként mellette nyitandó anyagárok közt leg­alább 080 m. széles padka hagyandó és ugyanily szélesnek keli lennie a kisajátítási védszalagnak is. A magyar kir. államvasutaknál alkalmazott elhatárolási szabályzatnak érvényessége ezen helyi érdekű vasútra is kiterjesztetik. Szálas- vagy csemeteerdőket átmetsző vagy érintő pályarészek mentén azok a védszalagok, a melyeken biztonsági tekintetekből az erdő kiirtandó, az előbb emiitett elhatárolási szabályzatban előirt szélességben beváltandók, illetőleg kisajatitandók és mint pályatulajdon elhatárolandók. Ezen beváltás, illetőleg kisajátítás csak abban az esetben mellőzhető, ha a szabályszerű védszalagok területére nézve az illető erdőbirtokosoktól jogérvényesen kiállí­tott és ugy a központi, mint a vidéki telekkönyvben a vasút javára bekebele­zendő :} szolgalmi nyilatkozatok szereztetnek bo, a melyek értelmében a védszalagok területének be nem ültetése, illetőleg be nem fásítása, valamint cserje- és bokornövényektől menten tartása örök időkre biztosíttatik. Csuszamlások vagy más természetű deformatiók meggátlása és megszün­tetése czéljából ugy töltéseknél, mint bevágásoknál megfelelő óvintézkedések, valamint a szükséges vízmentesítési és biztosítási munkák alkalmazandók. Előreláthatólag csuszamlásra vagy másnemű deformátióra hajlandó terepen a szükségesnek mutatkozó teljesítmények még a földmunkák megkezdése, illetőleg általában a terep és talaj egyensúlyának megbolygatása előtt, egyéb­ként pedig az építés közben vagy a műszaki felülvizsgálat, esetleg pedig a műszaki utófelülvizsgálat eredménye alapján megállapítandó módon és terje­delemben hajlandók végre. Ar-, illetve belvizterületeken átvonuló töltéseknél a pályaszin legalább 0 8 méterrel a legmagasabb ár-, illetőleg belvízállás felett tartandó. Mindenütt ott, a hol azt a helyi viszonyok és körülmények bármi oknál fogva meg­követelik, a pályatest és tartozékai az építés közben vagy a műszaki felül­vizsgálatnál, esetleg pedig a műszaki utófelülvizsgálat eredményo alapján megállapítandó módon és terjedelemben biztosítandó. A pályának azon részein, a melyek a Duna folyam árterületébe esnek, a vasúti töltés lejtői a folyam legnagyobb árviz szine feletti 050 m. magasságig, az elrendeléshez képest, megfelelő méretű kőlábra támaszkodó kőburkolattal vagy fűzfafonások közti kőkirakással lesznek biztositandók. A hóbefuvásnak különösen és nagy mértékben kitett vonal részeken a befuvás meggátlására szükségeseknek mutatkozó munkák és egyéb védő­intézkedések a pálya építése közben vagy műszaki felülvizsgálatánál, esetleg pedig a műszaki utófelülvizsgálat, vagy későbbi tapasztalatok eredménye alapján fognak mcgállapittatni és az építési tőke terhére elrendeltetni. A műtárgyak tartószerkezeteinek alsó éle és a legnagyobb ár-, illetőleg belvizek szine között — az érintett vizfolyások vagy belvizek természetéhez és fontosságához, valamint a különböző műtárgyak nagyságához és a még egyébként figyelembe jövő viszonyokhoz és körülményekhez képest — áteresz­tőknél és kisebb hidaknál 0*5—1*0 m., nagyobb hidaknál pedig 1-0—2*0 mé­ter nyílt magasság maradjon. Mindazon helyeken, hol a pálya folyókat, patakokat vagy egyéb viz­folyásokat megközelít, a partok leválás ós kimosás ellen kellően bizto­sitandók.

Next

/
Oldalképek
Tartalom