Főrendiházi irományok, 1906. VI. kötet • 313-352. sz.
Irományszámok - 1906-317
120 317. szám, befolyásuk nem volt. Ezzel szemben a törvényjavaslat 25. §-a feljogosítja az országos munkásbetegsegélyző és balesetbiztosító pénztárt, hogy biztosított tagjait a foglalkozási ág és hely szerint változó segélyezési költségekhez arányosított járulékok fizetésére is kötelezhesse. A törvényjavaslat e rendelkezésének egyik oka és magyarázata a biztosítás természetében van. Minden biztositásnak, legyen bár az szövetkezeti biztosítás, alapelve az, hogy a biztosított tag a szolgáltatások igenjébe vételének mérvéhez arányosított biziositási díjak fizetésére köteleztessék. Bár felhozhatók érvek a mellett, hogy a szocziális biztositásnál a kölcsönösség elvének a biztosításra fizetendő járulékok megállapításánál is érvényesülnie kell oly formában, hogy a kedvező gazdasági helyzetben levők a kedvezőtlenebb gazdasági helyzetben levőknek a költségek részbeni átvállalásával segítségükre kell hogy legyenek, azonban ez az elv a betegség esetére való biztositásnál sem érvényesíthető úgy, hogy az összes biztosított tagok a szolgáltatások igón} r bevételének különböző mérvére és az egyes biztosított tagok biztosításával járó költségek különböző nagyságára való tekintet nélkül egyenlő nagyságú járulékok fizetésére köteleztessenek, miután az egységes járulék fizetésének ekként következetesen alkalmazott elve a biztosítottak bizonyos rétegeinek a kölcsönösségen túlmenő aránytalan megterhelésére és károsítására vezet. A betegség esetére való biztositásnak ugyanis már az 1891. évi XIV. t.-cz. 24. §-ában megállapított és a jelen törvényjavaslat 49. §-ában is fentartott alapintózkedése az, hogy addig, míg a tag beteg, sem ő, sem a munkaadó járulékot fizetni nem köteles. A miből következik, hogy azok a biztosított pénztári tagok, a kik a biztosító pénztárak szolgáltatásait a legnagyobb mértékben igénybe veszik, az egyenlő járulékszázalék révén nemcsak a segélyezések igénybe vételéhez arányosítva fizetnek kevesebbet a biztosításra, mint azok a tagok, a kik kevesebb mértékben veszik igénybe a biztosító pénztár szolgáltatását, hanem az előbbieknek a befizetései számszerint is sokkal csekélyebbek, miután a szolgáltatások igénybe vételének tartama alatt a járulékfizetés kötelezettségétől is mentesek. Ez az egyik körülínériy indokolja azt, hogy a biztosítási járulékok a betegség esetére való biztositásnál is a foglalkozási ágak veszélyességéhez arányositottan különböző összegben legyenek megállapíthatók, miután épen a különböző nagyságú járulékszázalék idézi elő azt, hogy a különböző veszélyességű foglalkozási ; igákban alkalmazott biztosítottak a befizetett járulékok összegeit tekintve, egyenlő arányban járulnak a biztosítás költségeihez. De szükséges a különböző nagyságú járulék-százalék megállapítását a foglalkozási hely szerint változó segélyezési költségekhez arányosítva is megengedni. Ha ugyanis a betegség esetén való 'segélyezés bizonyos helyeken külső körülmények folytán, például közlekedési eszközök hiánya, orvosi fuvarköltség vagy a kórházba szállítás költségei révén aránytalanul nagyobb kiadásokat igényel, abban az esetben nemcsak a munkás, de a munkaadó is aránylagosan csekélyebb áldozatot hoz a biztosításra, mint azok a biztosítottak, a kik a magasabb hozzájárulásra talán éppen csak azért köteleztetnek, hogy az előbbiek biztosításával járó fedezetlen szükségletek fedezhetők legyenek. Ugy a biztosítottak érdeke tehát, mint a munkaadók részéről való egyenlő teherviselés elve, úgyszintén a biztosítás költségeiben való arányos részesedés szüksége hozzák magukkal annak a szükségességét, hogy az országos munkásbetegsegélyző és balesetbiztosító pénztár feljogosittassék arra, hogy az egységes járulékok rendszerétől eltérve, bizonyos veszélyes foglalkozási ágaknál és túlságos segélyezési költségeket okozó helyeken az általánosságban megállapított járulék-százaléktól eltérő magasabb járulék-százalékot állapíthasson meg.
