Főrendiházi irományok, 1901. XIII. kötet • 370-423. sz.
Irományszámok - 1901-387
34 887. szám. Az 1848-iki törvényhozás — valószínűleg idő hiánya miatt — az illetmények szabályozásának és a szükséges költségek fedezésének kérdését nem oldotta meg. Az állampénztár hozzájárulásának kezdete a provisorium időszakába esik. Mikor ugyanis 1861-ben a vármegyék visszaállíttattak, az alkotmány teljes visszaállítása azonban még nem történt meg, igen sok vármegyei tisztviselő állásáról leköszönt. Az akkori kormány tehát kénytelen volt a tiszt viselőket kinevezni, a kik, bár vármegyei hivatali teendőket végeztek, fizetésüket és a közigazgatási kiadások fedezésére szükséges összegeket is az állampénztárból kapták. 1867-ben a vármegyéknek alkotmányos visszaállítása után a vármegyei közigazgatási szükségletek s ezek között első sorban az illetmények fedezése nem az 1848 előtti, hanem a provisoriumtól öröklött pénzügyi keretben történt. 1883 ig évenkint törvényt kellett alkotni a vármegyék kiadásairól, melyekre évről-évre csekély eltéréssel ugyanaz a hitel szavaztatott meg. A megszavazott összeget úgy kellett a vármegyék között szétosztani, hogy abból egyes vármegyék az előző évre helybenhagyott költségvetések alapján tényleg igénybevett összegben részesittessenek. Az az_ eljárás, hogy az állami javadalmazás a belügy minis ter és a magasabb javadalmazásért versengő vármegyék között folytatott hosszadalmas tárgyalások alapján évenkint állapittassók meg : a közigazgatás általános ós az alkalmazottak egyéni érdekével ellenkezett. 1883-ban már köztudattá vált, hogy a vármegyei tisztviselők helyzete a múlthoz képest lényegesen megváltozott. Átalakult a középosztály anyagi helyzete ; megváltoztak a gazdálkodás feltételei, s a megélhetés gondjai mind nehezebben súlyosodtak a társadalom azon elemeinek vállaira, kik a vármegyei közigazgatás terhét főleg nobile officium gyanánt viselték. De megváltoztak a közigazgatás Összes viszonyai is. A tisztviselői állás mellékfoglalkozás nem maradhatott többé, lefoglalja, igénybe veszi az az egész embert, annak minden idejét és erejét. Ezen körülmények behatása alatt a vármegyei tisztviselői pálya kenj^órkereső pályává alakult át, melyen a megélhetés biztosítása az államnak is elsőrendű érdeke. Ez a tudat hatotta át az országgyűlést a vármegyék háztartásáról szóló 1883 : XV. t.-cz. alapjául szolgált törvényjavaslat tárgyalásakor. Az 1883 :XV. t.-cz., mely a vármegyék részére nyújtandó állami javadalmazást állandó Összegben állapította meg, a vármegyei alkalmazottak illetményei szempontjából kettős czélt kívánt megoldani, u. m. az alkalmazottak anyagi helyzetének javítását ós az illetmények között fennálló eltérések kiegyenlítését. Az első czól megoldása igen csekély mértékben, a másik törekvés megvalósítása pedig egyáltalán nem sikerült. Az 1883 : XV. t.-czikkben megállapított 4,515.000 frt az 1882 : XLIII t.-czikkben megszavazott 4,480.000 forinttal szemben jelentéktelen számbeli különbözetet mutat. Tekintettel azonban arra, hogy az állami csendőrség szervezése folytán a vármegyék közbiztonsági kiadásai megszűntek, az 1883-ban megállapított összeg tényleg mégis 509.000 frt költségnövekedést képvisel. Nem szükséges bizonyítanom, hogy a kerekszámban 500.000 forinttal felemelt állami javadalmazás 63 vármegye között felosztva, az alkalmazottak anyagi helyzetén alig segíthetett. fA javadalmazások terén fennálló eltérések megszüntetése pedig azért nem
