Főrendiházi irományok, 1901. XIII. kötet • 370-423. sz.
Irományszámok - 1901-408
408. szám 293 2'iU melléklet a áOS, számú irományhoz, Indokolás, „a balatonszentgyörgy—keszthelyi helyi érdekű vasút keszthely—tapolezai folytatólagos vonalának engedélyezéséről* 4 szóló törvényjavaslathoz. A philloxera-vész által gazdasági létfeltételének alapjaiban megtámadott Balaton-vidék újbóli gazdasági felvirágoztatásának szüksége a múlt évtized folyamán a köztudatban oly nyomatékkal lépett előtérbe, hogy ez a kérdés a helyi érdekek körén felülemelkedve, országos fontosságú feladattá vált. Az érdekelt tényezők felismerték azt is, hogy ezen ujabbi gazdasági felvirágzás megteremtésénél az első lépést a Balaton mellékének az országos vasúti hálózatba való minél teljesebb bevonása képezi. A kezdeményező lépéseket ez irányban természetszerűleg a helyi érdekeltség tette meg és pedig azon előmunkálati engedélyek alapján, melyeket a balatonszentgyörgy—keszthelyi helyi érdekű vasút Keszthely állomásából kiágazólag Balaton-Edericsen át, a dunántúli helyi érdekű vasút Keszthely állomásáig vezetendő helyi érdekű vasútvonalra 1894-ben Csigó Pál és érdektársai, majd nevezettnek elhalálozásával 1896-ban Hertelendy Ferencz, mint az érdekeltségi nagygyűlés megbízottja, legutóbb 1900-ban pedig Stein Miklós vállalkozó mérnök nyertek. Ezen vasútvonal tervezete még 1894-ben kidolgoztatván, a közigazgatási bejárás 1894. évi október hó 2-án és 3-án megtartatott, mely alkalommal a vonal vezetésére, valamint az eszközlendő építkezésekre nézve oly megállapodások jöttek létre, a melyek a tapolcza—keszthelyi helyi érdekű vasút engedélyezési feltételeinek megállapítására alkalmasaknak találtattak. Az 1897. évi február hó 15-én megtartott engedélyezési tárgyaláson és az azt követő levelezések során az engedélyezési, építési és üzletberendezés! feltételek tényleg meg is állapíttattak. A tervezet financirozása azonban nem sikerült, jóllehet a tényleges tőke törzsrészvények utján fedezendő 35°/o a a helyi érdekeltség által biztosított hozzájárulásokkal, valamint a hivatali elődeim által kilátásba helyezett állami segélyekkel 55.000 korona hiján már fedezve volt, és pedig azért, mivel pénzügyi körökben a tapolcza—keszthelyi vasútvonal megfelelő jövedelmezőségét csak annak a keszthely—balatonszentgyörgyi helyi érdekű vasúttal való egyesülése és az egységes vasút üzletének a m. kir. államvasutak kezelésébe való átvétele esetén látták biztosítottnak.