Főrendiházi irományok, 1901. XIII. kötet • 370-423. sz.

Irományszámok - 1901-391

391. szám. 199 millió koronával. De még egy másik szempont is igényli azt, hogy ezen alap gyarapittassék, és hogy ezen alapból a .köztenyésztés legbiztosabb és leggyorsabb emelésére 'vezető eljárás felélénkítessék, t. i. a hazai fajta szarvasmarhatenyésztésünknek fentartása. Ezen szarvasmarhaanyag eddigi alapját a nagybirtokosok által fen tartott gulyákban bírta, mely gulyákat azonban a nagybirtokosok évről-évre restringálják, sőt azokat sok helyen teljesen feloszlatják. Az ekként eladásra kerülő s gazdasági munkaerő szempontjából eléggé meg nem becsülhető anyag tehát, a mennyiben a hazai fajta szarvasmarhát tenyésztő kisgazdák annak átvételére vállalkoznak, szintén a kérdéses alapból nyújtandó kölcsönökkel menthető csak meg a mészárszéktől. Az alapnak kibővitése és forgatása, mely egyúttal a tejgazdaságnak további élénk terjesztését is fogja szolgálni, a tenyészanyag díjazásának az eddigiuél nagyobb mértékben való eszközlése, a tenyészapaállat-szükségletnek az eddiginél is fokozottabb, fedezése gazdakOzönségünknek a szarvasmarhatenyésztés iránti évről-évre nagyobbodó érdeklődésével és e téren való ismereteinek és tapasztalatainak gyarapodásával kapcsolatosan lehetővé fogja tenni, hogy szarvasmarhakivitelünk további és a tenyészanyagra is terjeszkedő fejlesztése gazdaközönségünknek és az országnak egyaránt csak hasznára váljék. Az előirányzott 3,500.000 K 1904—1906. években 1,200.000 K, 1,200.000 K és 1,100.000 K évi részletekben vétetnék igénybe, a mi által lehetővé válna, hogy a tenyészanyag beszerzésére irányuló kívánalmak lehető gyors kielégítést nyerjenek. j) Erdei vasutak építésére 3,150.000 K irányoztatik elö. Az erdőgazdaságban a fater menyeknek vizén való szállítása ott, a hol alkalmazásban volt, vagy pedig jelenleg alkalmazásban van, napról napra mindinkább és jogosan tért vészit, s úgy Németországban, mint ujabban Ausztriában is a nagyobb erdőbirtokosok, első sorban pedig az állam az erdei termékek czélszerű kihozatalá tekintetében elsőbbséget adnak az erdei utakon és vasutakon való szállításnak. A vizén való szállítás ugyanis a mai viszonyok között már nem elégíti ki teljesen az erdőbirtokosok érdekeit, mert a mellett, hogy a vizi utak megfelelő berendezése és a mai meglevő vizi építmények fentartása tetemes befektetéseket és költségeket igényel, ezen szállítási mód bizonytalan, időhöz kötött és sok esélynek van kitéve. A vizén való szállításnál a fatermények minőségükből s igy értékükből veszitenek, aránylag nagy a szállítási apadék, a fatermények kevésbé értékes része az erdőben visszamarad és még akkor is, ha előre nem látott események, a sokszor ismétlődő árvizek nem következnek be, a szállítási költségek is — daczára a nagy befektetéseknek — igen magasra rúgnak. Egy további hátránya ezen szállítási módnak még az is, hogy rendesen csak abbau az évszakban gyakorolható, a midőn a szükséges munkaerő a mezőgazdaságnál lévén elfoglalva, csak nagy utánjárás mellett és felemelt munkabérekkel szerezhető meg. Azonfelül pedig még igen sok kellemetlenséget és költséget okoznak az erdőbirtokosnak az usztatás által okozott károk megtérítései. Legfőbb hátránya azonban a vizén való szállításnak az, hogy nem nyújt elegendő biztosítékot a kihasználás alá kerülő fatermékek kiszállítására, szárazság, vagy áryiz esetén a termények egy része a termelési helyeken visszamarad és a birtokos esetleg elvállalt kötelezettségének megfelelni nem képes.