Főrendiházi irományok, 1896. XVIII kötet • 765-793. sz.

Irományszámok - 1896-769

769. szám. 27 képest 88.000 forinttal leszál r az~£é, az elsőbbségi részvények névértéke ellenben 112.800 forinttal felemelendő lesz. . a , i. Az előadottak alapján í°* r ^sitendő két társaság együttes alaptőkéje számszerűleg következőleg alakul: ^ A nagykikinda-nagybecskereki vasút részvénytársaságnak 1900. évi január lével 2,437.800 korona névértékű 6°/o os elsőbbségi részvénye volt forgalomban, és minthogy ezen részvényeknek a hátralevő engedélyidő alatt leendő törlesztésére 6°/o mellett 158.466 korona 20 fillér évi járadék szükséges, ez az évi járadék 5°/o mellett csak úgy érhető el, ha a tőke 3,036.200 koronára, vagyis 598.400 koronával felemeltetik. Ez az Összeg adná tehát a con­versio folytán előálló és az előadottak szerint a részvényesek és a tartalékalap közt felerészben megosztandó többletet. Ugyanazon társaságnak tartalékalapjában levő 88.000 forint = 176.000 korona név­értékű törzsrészvény 78°/o-os árfolyammal, a fent előadottak szerint elsőbbségi részvénynyé átalakítva a tartalékalap javára 225.600 korona névértéket eredményez. A szeged-karlovai helyi érdekű vasút-részvénytársaságnak 1900. január 1-én forgalom ban levő elsőbbségi részvényei 3,326.800 koronát tesznek. A többször emiitett időpontban a nagykikinda-nagybecskereki vasut-részvénytársaságnak 1,721.600 korona névértékű törzsrészvénye volt forgalomban, melyből levonva az elsőbbségi részvénynyé átalakított 176.000 korona névértéket, marad 1,545.600 korona; — mig a szeged ­karlovai h. é. vasut-részvénytársaságnak 1,400.000 korona névértékű törzsrészvénye volt forgalomban. E két tétel adja az egyesitett társaság törzsrészvénytőkéjét. Ezen adatok szerint az egyesülendő társaság alaptőkéje lesz* I. 5° o-os egyesitett elsőbbségi részvények Névérték 1 Nagykikinda-nagybecskereki elsőbbségi részvények 2,437.800 korona 2. Gonversio-többlet 598.400 » 3. Elsőbbségi részvénynyé átalakított törzsrészvény 225.600 » 4. Szeged-karlovai elsőbbségi részvények 3,326.800 » összesen . . . 6,588.600 korona. II. Törzsrészvények Névérték 1. A) sorozatú 6°/o-os törzsrészvények 1,545.600 korona. 2. B) sorozatú 5°/o-os törzsrészvény 1,400.000 » Összesen . - . 2,945.600 korona. Összegezve ezen adatokat, az egyesült vasúttársaság alaptőkéje az 1899. deczember 31-iki időponttal az elsőbbségi részvénytőkének 200 koronával való felkerekitése folytán 9,534.400 koronában állapíttatnék meg, mig a tényleges épitési tőke a nagykikinda-nagybecskereki és szeged-kai lovai helyi érdekű vasutak tényleges tőkéjének összegében, vagyis 8,270.000 koro­nát teend. A fenti alaptőkéből a régi részvények kicserélésére és a nagykikinda-nagybecskereki vasut-részvénytársaság elsőbbségi részvényeseinek a conversio-nyereségböl való kielégítésére szükséges névérték 6,000.000 koronát tenne. 4*

Next

/
Oldalképek
Tartalom