Főrendiházi irományok, 1896. VIII. kötet • 354-408. sz.

Irományszámok - 1896-356

84 356. szám. mert, mint többször emiitettem, a közbirtokossági és volt úrbéres erdők sok esetben nem hajtanak annyi jövedelmet, hogy abból a törvény által megkövetelt erdősítések és más teendők költségeit fedezni lehetne. Sőt igen sok teljesen elrongált és kopár területe is van ezeknek a birtokosoknak, melyeknek semmi pénzjövedelme nincsen s igy a birtokosok a költséges erdősítési munkákat nem is képesek másként teljesíteni, mint a költségek kivetése utján. Ezek a szempontok teljes mértékben indokolttá teszik egyszersmind annak a kedvezménynek a megadását is, mely a 33. §-ban foglaltatik, hogy t. i. a közös birtokosok a kivetett járulékoknak a közadók módjára való behajtását kérhessék. E nélkül ugyanis a kopár területek beerdősitésének annyira költséges és nehéz munkája felette lassan haladna előre, sőt sok esetben lehetetlenné is válnék, már pedig az ország érdeke ép az ellenkezőt követeli. 34.-39. §§. Közgazdasági szempontból ezek a szakaszok foglalják maguV ban a javaslat második czímének legfontosabb rendelkezéseit. Czéljuk az, hogy a közbirtokossági és volt úrbéres erdők fatermésének értékesítésénél ez idő szerint sok helyen tapasztalható felületes és könnyelmű eljárást és visszaéléseket — melyek nem egyszer százezer frtokra menő károkat okoztak a jogosultaknak — megszüntessék s az eladást oly feltételekhez kössék, melyek a további visszaéléseket lehetőségig kizárják. Ebből a szempontból kiindulva, a javaslat szóban forgó szakaszai általános szabályként a következőket rendelik: 1. hogy az eladásra szánt fatermékek mennyisége és értéke az eladás előtt szakszerűen megbecsültessék (34. §.); 2. hogy az eladás nyilvános árverésen történjék (36. §.) ; 3. hogy a megállapított becsértéken alul csak két sikertelen árverés után legyen az árverésre bocsátott fakészlet eladható, sőt ha a becsérték 2.000 koronát meghaladott, ekkor is csak az összes jogosultak fejenként számitott háromnegyed részének, vagyis a jogosultak túlnyomó többségének, hozzájárulásával (38. §.) ; 4. hogy a közigazgatási hatóságnak joga legyen a nagyobb (2.000 koronát meghaladó) értéket képviselő fatermékek eladása esetében az árverési iratokat bekivánni és az árverési eljárást felülvizsgálni (39. §.). Azt hiszem, hogy ezek a rendelkezések semmi tekintetben sem eshetnek kifogás alá, hisz szabályként fogadja el azok lényegét nemcsak a kincstár, hanem minden józanul gondolkozó magánbirtokos is, hacsak kivételes körülmények mást nem javasolnak. A kivételes körülményekre azonban a javaslat is tekintettel van s például a nyilvános árverés alkalmazását nem követeli meg feltétlenül, hanem figyelemmel van arra is, hogy tényleg minden gazdaságban fordulhatnak elő esetek, midőn más eladási mód alkalmazása is előnyös, sőt előnyösebb lehet. A helybeli lakosság által kicsinyben fogyasztott anyagokat, például a tűzifát, vagy az egyesek részére szükséges épületfát, úgyszinte a szél által időnként kidöntött törzseket, vagy az erdei kihágóktól lefoglalt anyagokat stb. árverésen tényleg nem is lehetséges előnynyel értékesíteni, de még a nagyobb készleteket is sokszor jobban el lehet adni szabad kézből, mint árverésen- így például az olyan fakészleteket, melyekre nagyobb bánya- és más iparműveknek, vagy vasutaknak van szükségük s a melyeket ezen nagy fogyasztók rendesen ajánlati tárgyalás utján szereznek be stb. Ezekre való tekintettel tehát a 35. §. megengedi, hogy a helybeli fogyasztásra szánt faanyagok kis részletekben árszabály szerint adassanak el, a 36. §. pedig módot nyújt rá,