Főrendiházi irományok, 1896. VIII. kötet • 354-408. sz.
Irományszámok - 1896-363
158 368. szám« 363. szám. (28. ülés, 397. jegyzőkönyvi pont.) Jelentése a főrendiház közgazdasági és közlekedési bizottságának a Hont vármegyei h. é. vasút engedélyezése tárgyában a kereskedelmi minister által az országgyűlés elé terjesztett jelentésére hozott 3251. számú képviselőházi határozatról. A kereskedelmi magyar kir. ministernek az országgyűlés elé terjesztett jelentése szerint a Hont vármegyében alakult érdekeltség képviselőjének, Ivánka László földbirtokosnak a magyar kir. államvasutak Ipolyság állomásából kiinduló Hont-Tompán, Sipek-Teszéren, Rákócz-Németin át Korponába mint végállomásba Hontmegyei h. é. vasút elnevezés alatt e vasútvonal építésére és üzletére az engedély megadatott. Ezen vasútvonal 41 2 kilométer hoszszal birván, a megnevezett állomásokon kivül még két vizállomással látandó el. A tényleges épitési és üzletberendezési költségek 2,000.000 frtban állapíttattak meg, a mely összegből forgalmi eszközök beszerzésére 103.000 frt, tartalékalap képzésére 17.000 frt kihasítandó, ez utóbbi czélra azonban a kibocsátási árfolyamon számítandó elsőbbségi részvények is letehetők ; ezenfelül a Tompa és Sipek-Teszér közt létesítendő rakodó állomás költségeire külön tartalékképen 13.000 frt lészen készpénzben fordítandó. Az épitési tőke 35°/o - 700.000 frt törzsrészvények és 65<y 0 = 1,300.000 forint elsőbbségi részvények kibocsátása utján lészen beszerzendő. E vasútnak állami segélykép a posta ingyenes szállításáért az üzem megkezdésétől számítva 50 éven át évenkint 4200 forint, vagyis tőkésítve 84.000 frt; az 1888. évi IV. törvényczikk 4. §-a alapján adatik meg; a 7. §. alapján pedig a költségvetési adományból 50 éven át 7500 frtnyi járadék vagy tőkésítve 151.0U0 frt külön állami segély biztosíttatik. Miután ezen h. é. vasútvonal kiépítése által az érdekelt vidék régóta táplált óhaja valósul meg s ezen vasút létesítése kétségkívül e vidék közgazdasági viszonyait lényegesen javítani fogja; miután továbbá az állam hozzájárulása csekélyebb mérvben vétetik igénybe s az engedélyokmányban felvett feltételek teljesen megfelelnek a szabvány engedélyokmány határozmányainak, a bizottság a ministeri jelentés tudomásul vétele mellett ajánlja a képviselőház által hozott 3251. számú határozathoz való hozzájárulást és annak országos határozaterőre emelését. Kelt Budapesten, 1898. évi május hó 5-én. Báró Podmaniczky Géza s. k. t bizottsági elnök. Gróf Cziráky Antal s. k., bizottsági jegyed. /