Főrendiházi irományok, 1896. VII. kötet • 325-353. sz.
Irományszámok - 1896-349
349. szám. 189 23. Gzikk. Minden hajón gyógyszereknek és a betegek ápolásához szükséges tárgyaknak kell lenni. A gyógyszerek minőségét az ily hajókra nézve az egyes kormányok által kiadott szabályzatok határozandják meg. A zarándokok ápolása és gyógyszerekkel való ellátása ingyenes. 24. Gzikk. A betegek elhelyezésére egy szabályszerűleg berendezett és a biztonsági és egészségi követelményeknek megfelelő kórház tartandó fenn. Ennek olyannak kell lenni, hogy a hajóra minden 100 zarándok közül legalább ötöt befogadhasson, fejenként 3 négyzetmétert számitva..) 25. C z i k k. A hajónak a pestisbe esett személyek elszigetelésére megkívántató eszközökkel ellátva kell lenni. A pestis-betegekhez csakis az ápolásukkal megbizott személyeknek szabad bemenni, a kik a hajón levő többi személyekkel semmiféle érintkezésben nem lehetnek. Azon ágyneműek, szőnyegek, ruhák, melyek a betegekkel érintkezésben voltak, azonnal fer.) Az értekezlet tudomással birva ama feltételekről, melyek megtartása mellett a kórházak az indiai kormány által a zarándok-szállitó hajókra nézve kiadott szabályrendelet 53. cúkke szerint felállitandók, azok foganatosítását ajánlja. Ez a 24. czikk helyébe lépőnek lenne tekintendő. (Kivonat.) A kórház a felső fedélzeten állítandó fel, magán a fedélzeten készített részekben. Ez állandó kórház legalább hat ágygyal láttatik el és területe legalább 144 négyzetláb, térfogata legalább 864 köbláb lesz. Ha a hajó ötven nőt visz vagy többet, akkor egy második állandó kórház is állítandó fel, legalább két ágyra, legalább 72 négyzetláb területtel és 288 köbláb térfogattal. E kórház a nők és a 12 éven aluli gyermekek számára tartatik fenn. A világításnak és a szellőzésnek a felügyelő által kielégítőnek kell találtatnia. A kórházak legalább 10 centiméter magas talapzatra, szilárdul készítve építendők és fedelök jól megerősítendő. Előnyősebb, ha vasból, mintsem ha fából készitvék. Az állandó kórházba, himlőbe, kolerába, sárgalázba vagy pestisbe esett betegek semmi szín alatt sem vétetnek fel. A hajónak ellátva kell lennie egy a felső fedélzeten esetleg építendő második ideiglenes kórház felállítására szükséges anyaggal, mely kóaház oly betegek számára tartandó fenn, kik elszigetelendők lennének (kolerába, pestisbe, sárgalázba, himlőbe vagy más ragályos betegségbe esett személyek). A hely, melyet az ily ideiglenes kórház fog elfoglalni, a felügyelő által előre kijelölendő. Építésénél hasonló feltételek tartandók szem előtt, mint az állandó kórházénál. Területének legalább 144 négyzetlábnak kell lenni. Art. 23. Chaque navire doit avoir à bord des médicaments et les objets nécessaires aux soins des malades. Les réglements faits pour ces navires par chaque Gouvernement détermineront la nature et la quantité des médicaments. Les soins et les remèdes sont fournis gratuitement aux pèlerins. Art. 24. Une infirmerie régulièrement installée et offrant de bonnes conditions de sécurité et de salubrité, doit être réservée aux logements des malades. Elle doit pouvoir recevoir uo moins 5 pour 100 des pèlerins embarqués à raison de 3 mètres carrés par tête..) Art. 25. Le navire doit être pourvu des moyens d'isoler les personnes atteintes de peste. Les personnes chargées de soigner les pesteux peuvent seules pénétrer auprès d'eux et n'auront aucun contact avec les autres personnes embarquées. Les objets de literie, les tapis, les vêtements qui auront été en contact avec les malades .) La Conférence ayant eu connaissance des conditions dans lesquelles les infirmeries doivent être établies d'après l'article 63 de l'acte sur les navires à pèlerins édicté par le gouvernement de l'Inde, en recommande l'exécution. Celle-ci serait considérée comme se substituant à l'art. 24. (Extrait.) L'infirmerie sera installée sur le pont supérieur, dans les parties construites sur le pont lui-môme. Cette infirmerie permanente comptera six lits au moins, et aura une superficie de 144 pieds carrés au moins, une capacité de 861 pieds cubes au moins. Si le navire porte cinquante femmes ou plus, il y aura une deuxième infirmerie permanente de deux lits au moins, ayant une superficie de 72 pieds carrés et une capacité de 288 pieds cubes au moins. Cette infirmerie sera réservée aux femmes et aux enfants ayant moin de 12 ans. L'éclairage et l'aération de ces infirmeries doivent titre reconnus suffisants par l'inspecteur. Elles seront construites sur une plateforme élevée d'au moins 10 centimètres, solidement établies, leur toit sera bien calfaté. 11 est préférable de les construire en fer plutôt qu'en bois. On ne recevra sous aucun prétexte dans l'infirmerie permanente des malades atteints de variole, de choléra, de fièvre jaune ou de peste. Le navire aura à bord le material nécessaire pour construire sur le pont supérieur une deuxième infirmerie temporaire, réservée aux malades qui devraient être isolés choléra, peste, fièvre jaune, variole ou autres maladies contagieuses. L'emplacement que devrait occuper, cette infirmerie temporaire sera designée d'avance par l'inspecteur. Elle sera construite dans des conditions analogues à celle de l'infirmerie permanente. Elle aura une superficie d'au moins 144 pieds carrés.