Főrendiházi irományok, 1892. XXI. kötet • 979-987. sz.
Irományszámok - 1892-987
45 populáris), minden állampolgárnak — tekintet nélkül arra, hogy ellene volt-e irányozva az elkövetett bűncselekmény vagy sem — megadná a vádemelés jogát. Eltekintve attól, hogy ezt az intézményt a continensnek egyik állama sem fogadta el. s hogy annak meghonosítása a legmerészebb törvényhozói kísérletek egyike volna, már magában véve annak megfontolása is kizárta elfogadását, hogy nemzetiség, vallásfelekezet, osztály, társadalmi és vagyoni külömbségek által oly nagy mértékben szétdarabolt lakosságunknál, ez az intézmény a magánboszúnak, a zsarolásnak, a legalaptalanabb zaklatásoknak és hamis vádaskodásoknak tág teret nyitna. Nem csatlakozhatott a javaslat ahhoz a felfogáshoz sem, mely kivánná, hogy a sértettnek akkor is, ha a kir. ügyészség vádat emelt és azt fentartja, a közvádlóval együtt s mellette része legyen a vád képviseletében (concurrens magánvád). Habár a javaslat a sértettnek jogos érdekei érvényesítése és a való tényállásnak minél teljesebi) mértékben való kiderítése végett ez esetben is megengedi (50. §.), hogy bizonyítás felvétele vagy a bizonyító eljárásnak tüzetesen megjelölendő kiegészítése iránt indítványt tehessen; másrészt kifejezetten kizárta az együttes magánvád intézményét. A bíróság sem a bizonyítékok beszerzése, sem a minősítés, sem a büntetés kiszabása tekintetében nem lévén a vádló indítványához kötve (325. §.), mihelyt törvényes vád létezik, semmi irányban sincs elzárva attól, hogy az anyagi igazságnak megfelelő ítéletet hozzon. A sértettnek mint mellékmagánvádlónak fellépésére tehát a helyes Ítélkezés szempontjából nincs szükség, működése pedig kétségtelenül nehezítené a közvádlónak, a biróságnak és különösen a két vagy több irányból is megtámadott terheltnek helyzetét s bonyolítaná, zavarná és elhúzná az eljárás lefolytatását. Abból a czélból, hogy a vádló vádját megfelelően előkészíthesse, a javaslat a közvádlóra ruházza (84. és 93. §§.) a nyomozás elrendelésének, vezetésének és teljesítésének jogát, a magánvádlót pedig — minthogy ennek közhatósági jogai nincsenek, — arra jogosítja fel (84. §. első bekezdés, 99. §.), hogy a nyomozás elrendelése és teljesítése végett az illetékes rendőri hatósághoz fordulhasson. A javaslat, — a mint a vádelvnek megvalósítására vonatkozó, most tárgyalt rendelkezései mutatják, — mellőzte ugyan a vádrendszer szélsőségeit és elméleti tulhajtásait, de rendszerében nemcsak túlsúlyt engedett a vádelvnek, hanem az eljárás szerkezetében tisztábban és következetesebben is vitte azt keresztül, mint a hatályban levő bűnvádi perrendtartások. Másrészt azonban a vádelvből és a közvád kizárólagosságából a bűnvádi igazságszolgáltatásra hárulható hátrányok ellenében, — támaszkodva a hazai gyakorlatban kifejlődött elvekre és a szerzett, teljesen megnyugtató tapasztalatokra, — a pótmagánvádnak szabályozásával s az ennek emelésére jogosítottak körének kiterjesztésével, oly biztosítékokat és correctivumokat állított fel, a melyek codificatorius haladásnak tekinthetők még az osztrák bűnvádi perrendtartással szemben is, melynek pedig éppen a vádelvre vonatkozó intézkedéseit elsőrangú külföldi szakférfiak minden törvényhozás által követendő mintául ajánlják. b) Szóbeliség és közvetlenség. Az anyagi igazság elérésének egyik leghathatósabb eszközéül tekinti a javaslat a szóbeliséget és közvetlenséget, melyek leginkább biztosítják a való tényállásnak teljesen megfelelő bizonyító anyag beszerzését, 8 egyúttal azt, hogy a bíróság a bizonyitó anyagnak mindsn részletéről helyes és alapos értesülést szerez. A nyomozó rendszer eredményei mind a tudomány, mind a jogász-közvélemény előtt már régóta népszerűtlenné és éles támadások tárgyává tették e rendszernek egyik cohaerens elvét : az írásbeliséget. A nyomozó rendszer visszaélései és visszásságai következtében keletkezett visszahatás természetszerűleg felkeltette az óhajtást a szóbeliség és közvetlenség elvének elfogadása és mennél teljesebb mértékben való keresztülvitele iránt. A nyomozó rendszer
