Főrendiházi irományok, 1892. XIX. kötet • 912a-941. sz.

Irományszámok - 1892-941

328 GMLXI SZÁM. egy másodelnökből, a szükséges számú tanácselnökökből és ítélőbirákból, a kir. Curia másodelnökével, tanácselnökeivel és itélőbiráival egyenlő ranggal és jelleggel; a szükséges számú segéd- és kezelő-személyzetből, melynek tagjait a kir. Curia hasonló állású alkalmazottaival egyenlő rang és jelleg illeti meg. Az elnököt akadályoztatása esetében a másodelnök helyettesiti. 17. §. Az alkalmazandó tanácselnökök, ítélőbirák, segéd- és kezelő-hivatalnokok, valamint a szolgák létszámát, a pénzügyi közig, bíróságnál hasonló ranggal és jelleggel működő alkalma­zottak beszámításával, egyelőre a ministerium határozza meg. A hivatali létszámban a pénzügyi közig, bíróság elnökét mint tanácselnököt, biráit pedig mint rendes bírákat kell számításba venni. Ha a bíróság létszámában az első szervezés után új állások rendszeresítésének vagy meglevők törlésének szüksége áll elő : az erre vonatkozó előterjesztéseket és javaslatokat eset­ről-esetre az állami költségvetés tárgyalása alkalmával kell eldönteni. 18. §. A felső közigazgatási bíróság elnökét, másodelnökét, tanácselnökeit és ítélőbiráit a mi­nisterium előterjesztésére ő Felsége a király nevezi ki. Az ítélöbiráknak felerészét a magasabb bírói hivatalok viselésére képesített egyének sorából (1869: IV. t.-cz. 6. és 7. §-ai és 1891: XVII. t.-cz. 23. §-a) kell kinevezni. Az ítélöbiráknak másik felerészét az 1883 : I. t.-cz értelmében magasabb közigazgatási hivatalok viselésére elméletileg és gyakorlatilag képesített azon egyének sorából kell kinevezni, kik valamelyik közigazgatási ágazatban már öt évig szolgáltak s ezen szolgálati időből legalább három évet magasabb hivatali állásban töltöttek. A segéd- és kezelő-személyzet tagjait az 1883: I. t.-cz. rendelkezéseinek szem előtt tar­tásával a belügyminister nevezi ki. A szolgákat az 1873: II. t.-cz. intézkedéseinek megfelelőleg a bíróság elnöke alkalmazza és bocsátja el. 19. §. A felső közigazgatási bíróság elnökére, másodelnökére, tanácselnökeire és ítélőbiráira teljes hatálylyal kiterjednek az 1869: IV. t-ez. 5., 8., 9., 10., 11., 12., 13., 15., 17. és 19. §-ainak, továbbá az 1871: VIII. törvényezikknek határozatai, az azokban az igazságügy ­ministerre ruházott hatóság gyakorlása azonban, a felső közigazgatási bíróság körében a bel­ügyministert illeti. 20. §. A felső közigazgatási bíróság elnöke, másodelnöke, tanácselnökei és ítélőbirái évenkint hat heti szabadságidőt vehetnek igénybe. 21. §. Az elnök, másodelnök, tanácselnökök és ítélőbirák fegyelmi vétségei, továbbá vagyoni felelősségük megállapitása, valamint az 1871: IX. t-ez. II. fejezetében körvonalozott kényszerű nyugdíjazásuk felett külön fegyelmi bíróság ítél. Ezen bíróság, mely 24 rendes és nyolez póttagból áll, felerészben a főrendiház által saját kebeléből választandó tagokból és más felerészben a felső közigazgatási bíróság tanács­elnökeiből és rangidősebb biráiból alakul.

Next

/
Oldalképek
Tartalom