Főrendiházi irományok, 1892. XVII. kötet • 808-882. sz.

Irományszámok - 1892-821

DCCGXXI. SZÁM. 31 2-ik melléklet a 821 számú irományhoz. Indokolás, „a pancsova-petrovoszellói helyi érdekű vasút engedélyezéséről" szóló törvényjavaslathoz. Pancsova törvényhatósági joggal felruházott város közönsége, a város gazdasági érdekeit tartva szem előtt, kívánatosnak találta, hogy a torontáli helyi érdekű vasutak pancsovai állomása egyrészt a vizi úttal, másrészt pedig a rersecz-kubini helyi érdekű vasútvonallal közvetlen érintkezésbe hozassék, és e végből a Pancsova melletti Temes-parttól a pancsovai állomáson át a versecz-kubini helyi érdekű vasút Petrovoszelló állomásáig vezetendő helyi érdekű vasút megépítését vette czélba. Ezen vonal tervei a megadott előmunkálati engedély alapján elkészíttetvén, a pancsova­petrovoszellói helyi érdekű vasút közigazgatási bejárása 1894. évi július hó 26-án és a követ­kező napokon — az engedélyezési feltételek tárgyalása pedig folyó évi január hó 25-én meg­tartatott. Az ezen alkalmakkor létrejött lényegesebb megállapodásokat a következőkben van sze­rencsém ismertetni : Az •/. alatt tisztelettel csatolt helyzetrajzi vázlatban feltüntetett és 326 kilométer hosszú vasútvonal szabványos nyomtávval létesíttetnék, s akként rendeztetnék be, hogy azon a vonatok */• óránként 40 kilométer sebességgel közlekedhessenek. A legnagyobb emelkedés, illetve esés 8°/oo-nál nagyobb, — a kanyarulatok félátmérője a nyilt pályán, még pedig a pancsova-pttrovoszellói vonalrészcn 300 méternél, a Temes partjához vezető vonalrészen pedig 150 méternél kisebb nem lehet. Az aczélból gyártandó sínek súlyán»k legalább 23*6 kilogrammot kell tennie. A tervezett vasútvonalon, a csatlakozó Pancsova és Petrovoszelló állomásokon kivttl : két állomás létesítendő. A pancsova-petrovoszellói helyi érdekű vasútnak tényleges építési és üzletberendezési tőkéje 985.000 forintban, vagyis pályakilométerenkint 30.214 forintban állapíttatnék meg, melyből forgalmi eszközökre 80.000 forint, tartalékalap képzésére pedig 12.000 forint lesz kihasítandó, tisztelettel megjegyezvén, hogy a tartalékalap a kibocsátási árfolyam szerint szá­mított elsőbbségi részvényekből alkottatnék meg. Ezen utóbbi összegek levonásával, tehát a tulajdonképeni építési költségek 893.000 forintra, vagyis kilométerenkint 27.392 forintra tehetők.

Next

/
Oldalképek
Tartalom