Főrendiházi irományok, 1892. XVII. kötet • 808-882. sz.
Irományszámok - 1892-860
156 DGGGLX SZÁM. tandók számában növedék be nem állhat — a természetszerű fogyaték folytán évről-évre csökken, és bizonyos idő múlva végleg elenyészik. Ebből, valamint az 1887. évi XX. és az 1891. évi X. törvényczikk hatásából és végül azon körülményből, hogy időközben a minden ellátás nélkül szűkölködő özvegyeknek és árváknak kegyelmi ellátásban való részesítése elkerülhetetlenné vált, magyarázható meg az : hogy a katonai özvegyek és árvák ellátása körüli tárgyalások kezdetén, vagyis 1880. évben, tehát 15 év előtt, a törvénynek feltétlen visszaható erővel való felruházása esetére előirányzott évi .2 1 / 2 —3 milliónyi költségtöbblet, ma már a törvény kedvezményében még nem részesitett és évről-évre kevesbedő katonai özvegyek és árvák törvényes ellátása mellett, és az általuk a régi szabályok alapján élvezett vagy kegyelmi ellátási illetmények levonása után, az imént megjelölt összegre redukálódott. A még 1887. évi ápril 30-ika előtt özvegységre, illetőleg árvaságra jutott legénységi özvegyek és árvák ellátására szükséges összeg előirányzati kiszámítását mellőzhetőnek véltem azért, mert a törvényben a legénységi Özvegyek ellátására nézve kikötött feltételek szigorú volta következtében, az igényjogosultak száma egyáltalán csak elenyészően csekély lehet és mert maga az 1887. évi XX. és 1891. évi X. törvényczikk értelmében, igényjogosult legénységi özvegyek és árvák ellátásának költsége is oly csekély, hogy alig veendő számba. Ily viszonyok közt és pedig egyfelől a tetemesen megcsökkent szükséglet, másfelöl a hadmentességi díjalap tőkéjének már/az előirányzat mérvéig bekövetkezett szaporodása következtében és végül a békés viszonyok reményelhető állandósága folytán immár lehetségessé válik, a katonai özvegyek és árvák ellátásáról szóló 1887. évi XX. törvényczikk jótéteményeit az államkincstár további megterhelése nélkül, az özvegyek és árvák azon kategóriájára is kiterjeszteni, kiknek férje, illetőleg atyja, hűséges sok évi s háborúban is sikeres szolgálat után, még 1887. évi ápril 30-ika előtt halt el. Ezen özvegyek közül számosan nyomorral és nélkülözéssel küzdenek, s egyedül a legfelsőbb helyről engedélyezett kegydíjra utalvák, mely kegydíjak különben a törvényes ellátás utalványozásával egyidejűleg beszüntettetnének. A többször emiitett ellátási törvény 1. §. a) pontja és 21. §-a határozványainak azon tiszti és legénységi özvegyekre és árvákra Taló alkalmazása, kiknek férje (atyja) tényleges szolgálat alatt, béke idején önhibáján kivül s közvetlen valamely katonai szolgálat ellátása közben szenvedett fáradalmak, baleset, vagy más a katonai szolgáit sajátszerűsége folytán beállott bántalom következtében halt el — habár az emiitett fáradalmak, balesetek vagy bántalmak, sebesülést vagy külső sérülést nem okoztak — a hadmentességi díjalapra pénzügyi 6. és 7. tekintetben a 6. és 7. alatt csatolt táblázatokból láthatólag, alig gyakorol észrevehető befolyást. Az imént feltételezett módon elhalt katonai egyének száma iránt, a hadsereg összes csapatainál és intézeteinél megejtett nyomozások során constatáltatott, hogy az 1893. illetőleg 1894-ik években ekként fogyatékba jött 66, illetőleg 71 egyén után évi 2.108 forint, illetőleg 2.280 forint költségtöbblet állna elő. Ezen összeghez a hadi tengerészetnek hason categoriába tartozó egyénei utáni 7 2 /3%-ot hozzászámítva, átlag 2.300 forintra volna tehető azon Összeg, melylyel az ellátási költség évről-évre emelkednék, s igy évi 5°/o-nyi apadás számbavétele mellett, ezen ellátási categoria után az össz-szükséglet annak idején, midőn a maximális magasságot eléri, körülbelül 47.000 forintra rúgna. A törvényjavaslat 1. §-ának második bekezdésében előforduló »a katonai szolgálat sajátszerűsége folytán beállott bántalom« fogalmának szabatos körvonalozása az esetek sokfélesége miatt nem egykönnyen lehetséges ugyan, de e tekintetben irányelvül szolgál, hogy mindazon állandó egészségi zavarok, melyek az egyént a katonai szolgálatban saját hibáján kivül ért
