Főrendiházi irományok, 1892. XVI. kötet • 743-807. sz.
Irományszámok - 1892-763
48 DGCLXIII. SZÁM. abban rejlett, hogy a javaslat alapintentiója épen a gazdasági főbb termékek egész complexumának felkarolásában áll. A dolog természeténél fogva magában a törvényben fenn kellett a lehetőségét tartani annak, hogy azon esetben, ha köztudomásúlag nagyobb mértékű hamiáitások egyéb, a jelen törvényben fel nem sorolt terményekre és termékekre is kiterjeszkednének, a szakminittter ezeket is — rendeleti úton — a törvény oltalma alá helyezhesse. A javaslat 2-ik szakasza a hamisítás fogalmának meghatározását nyújtja. Jóllehet teljes tndatában vagyok annak, hogy mily nehéz és kényes feladat definitiokat, miknek megállapítása első sorban a tudomány hivatása, törvénybe iktatni, s ez által mintegy hosszabb időre lekötni, még sem zárkózhatom el azon gyakorlati követelmény elől, hogy a törvény végrehajtására hivatott hatóságok részére nehéz feladatuk megoldására magában a törvényben legalább általános útmutatás adassék. A hamisítások mértékének tudományos megállapítása a szakértő hivatalok feladata : a hatóság beérheti azzal, ha a fogyasztó közönség megtévesztésére irányuló szándékot kimutathatja. A 3-ik és 4-ik szakaszok a kihágásokat sorolják fel. A büntető törvények és a közegészségi törvény szigorúbb határozmányainak fentartása mellett az 1879. évi XL. törvényczikk engedte büntetőtételek maximumát kellett igénybe vennem, egyrészről mert a szóban forgó hamisítások mértéke, s igy a büntetéssel sújtandó cselekmény előreláthatólag esetenkint rendkívül változó lesz, minek folytán a hatóságnak módot kell nyújtani, hogy a büntetést a bűntettel arányban szabhassa ki, mi csak kellő latitude mellett lehetséges, másrészt pedig azért, mert a törvényjavaslat szigorú büntetések kilátásba helyezésével a hamisításoknak elejét venni igyekszik, tehát praeventiv utón is kivan hatni. A szorosan vett hamisítás tényén kivül az 1893: XXIII. törvényczikk mintájára büntetéssel találtam sujtandónak a hamisitás czéljaira szolgáló anyagoknak ilyenként való hirdetését is, nemkülönben a termékeknek oly elnevezés alatti forgalomba hozatalát is, melyek azokat természetük szerint nyilvánvalóan meg nem illetik. A büntetendő cselekmények minden árnyalatait természetesen előre látni nem lehet: a íőczél és elérendő ideál mindenesetre az, hogy minden oly cselekményt, melyből a közönség félrevezetésére irányuló szándék nyilvánvaló, elérje a törvényes megtorlás. Hogy a hatósági ellenőrzés meghiúsítása büntetés alá esik, ez annyira a dolog természetében rejlik, hogy bővebb okadatolását mellőzhetőnek vélem. Az 5-ik szakasz az eljáró hatóságokat sorolja fel. Az alapelv, mely e szakasz szerkesztésénél szemem előtt lebegett az volt, hogy addig is, mig a kihágási vitás ügyek külön bíróságok hatáskörébe utaltatnak, úgy a jelen törvény végrehajtásánál, úgy a kihágási bíráskodás, mint a tulajdonképeni activ közigazgatás ügyei egy hatóság kezébe tétessenek. A különböző hatóságok illetékessége ugyanis tapasztalás szerint nagyban akadályozza a törvény helyes végrehajtását és sok esetben oda vezet, hogy a felsőbb hatóságok kénytelenek az alsóbbak Ítéleteit illetéktelenség czímén, tehát merőben alaki okból, feloldani, mi által természetesen az eljárás gyorsasága és hatályossága a közérdek nagy kárára jelentékeny mértékben szenved. Minthogy a jelen javaslat a kihágási bíráskodást, és a közigazgatási felügyeletet s ellenőrzést azonos hatóságokra bízza, a hatóságok kijelölése különös jelentőséggel bírt. Elvként valósítottam meg azon követelményt, hogy első fokban az egyéni intézkedés érvényesüljön, mert csak igy várható erély és gyorsaság a törvény üdvös intentióinak megvalósítása tekintetében. E végből az 1893. évi XXXIII. törvényczikk által a székes főváros elöljáróságai hatáskörében létesített reformok szem előtt tartásával a székes fővárosra nézve az idézett törvény 21-ik szakaszának megfelelőleg első fokban az elöljárót jelöltem ki a törvény végrehajtására, azaz bíráskodásra és ellenőrzésre egyaránt.
