Főrendiházi irományok, 1892. XI. kötet • 463-515. sz.
Irományszámok - 1892-477
CDLXXVIL SZÁM. 33 intézkedés által a most javasolt törvényes intézkedéselő készíttetett, és az egy-forintosok forgalmának határ szabatott. Az egy-forintos államjegyek beváltásánál javasolt első intézkedés tehát, a mely a művelet gyors lebonyolítása érdekében is áll, az administrativ utón tett és fönnebb emiitett előkészítő intézkedéseknek végleges jelleget kölcsönözne. A ma forgalomban levő egy-forintos államjegyek a cs. és kii*, közös központi pénztár aláírásával és 1888. évi július 1-ei kelttel vannak ellátva. Az azelőtt forgalomban volt a. é. egy-forintos államjegyek, a melyek 1882. január 1-ről voltak keltezve, 1890. évi június 30-áig voltak fizetéskép minden állami pénztárnál elfogadandók, 1893. deczember 31-ikével pedig beváltási határidejök végképen lejárt. Minthogy a korábbi a. é. egy-forintos államjegy kibocsátások utolsó beváltási határideje már kivétel nélkül régebben lejárt, a bevonási intézkedésnek csak az 1888. évi július 1-ei kelttel ellátott egyforintosokra kell kiterjednie. Ezeknek az államjegyeknek kényszerforgalma, vagyis az általános kötelezettség, hogy azokat mindenki minden, nem érczpénzré szóló fizetésnél elfogadni tartozik, az egyezmény szerint 1895. június 30-ikával szűnnék meg. Az általános elfogadási kötelezettségnek megszüntetése, a mely kötelezettség az ausztriai érték törvényesítése folytán nálunk is fennáll, a törvényhozás jogkörébe esik. A rendelkezést az a gyakorlati követelmény is javasolja, hogy a beváltási művelet gyorsabb lebonyolítását sietteti. Ez a rendelkezés csak a magánforgalomra szól, e jegyeknek az állami pénztárakkal szemben ma fennálló forgalmi képessége még ezen a határidőn túl egy fél évig fentartatik. Ennek a további fél évnek lejártával, vagyis 1895. évi deczember 31-ikén túl, az elfogadás csak egyes pénztárakra szoríttatnék, a beváltás az illetékes administrativ közegek által rendeleti úton szabályoztatnék, míg 1899. deczember 31-ikével az államnak eddig az időpontig fennálló beváltási kötelezettsége teljesen megszüntetnék. Ennek a véghatáridőnek megállapítása az eddigi államjegybevonásoknál követett gyakorlatnak s annak a követelménynek is megfelel, hogy a magánosok károsodása a beváltás~elmulasztása czímén minél kevesebb esetre szorittassék. Minthogy előfordult az az eset, hogy administrativ úton forgalmon kivül helyezett pénzjegyek birtokosai utóbb, a beváltási véghatáridő után jóval, megtérítésre igényt támasztottak, s ezt arra alapították, hogy a kormánynak nem volt joga administrativ úton ily pénzjegyeket forgalmon kivül helyezni : az ily, különben mindig visszautasított igények megelőzése végett szükségesnek tartom annak a törvényben való kimondását, hogy a véghatáridő elmultával az államnak beváltási kötelezettsége teljesen megszűnik. A III. czikk szerint a 200 millió államjegy bevonása két évre osztatnék fel, 1894. és 1895-re, a mely évek mindegyikében 100 millió forint államjegy vonatnék be. A beváltás mérvének megállapítására, a mint azt már fönnebb volt szerencsém említeni, a .valutarendezési czélokra szánt aranykészlet álladéka volt döntő befolyással. Hogy a művelet két évre osztatik fel, annak indoka abban van, hogy az öt- és ötven-forintos* államjegyek beváltása, a mely jóval nagyobb összegekre terjed ki, mint az egy-forintos államjegyek beváltása, technikailag akadálytalanul lebonyolittathassék, ami annál is inkább figyelembe veendő szempont, mért a beváltással egyidejűleg az arra szükséges pénzforgalmi eszközök beszerzéséről s forgalomba hozataláról is kell gondoskodni. 1894-ben az öt- és ötven-forintos államjegyekből csak az az összeg kerülne beváltásra, a mely a kereken 64,000.000 frttal számjelezhető egy-forintösok összegét 100 millióra egészíti ki, míg 1895-re esnék a tisztán Ötösökből és ötvenesekből álló második 100 millió forint beváltása. Az 1894-ik év teendőihöz tehát az 1895-iki beváltás előkészítése is járul. A két évre való felosztás azonban nemcsak, hogy nem zárja ki azt, hagy FŐRENDI IROMÁNYOK. X. 1892—97 V 5
