Főrendiházi irományok, 1892. X. kötet • 427-462. sz.

Irományszámok - 1892-432

GDXXXII. SZÁM. 63 Nincsen annak semmi értelme, hogy egymagában az érdekeltek személyi minősége szolgáltassa a döntő szempontot arra nézve, hogy az u^yanazoios tartalommal biró hatáskör különböző hatóságokra ruháztassék. Annak sem lehet helye, hogy a hatáskör megoszlásánál az eljárás keretébe tartozó egyes cse'ekmények különböző természete legyen irányadó. Az eljárás egybevágó menetének és lehetőleg gyors befejezésének biztosítása szempontjából el engedheti en, hogy az öröklésből kifolyó kérdések elintézésének peren kivüli része egy hatóság kezében összpontosuljon, hogy az eljárás tartalmához tartozó cselekményeknek természetszerű lánczolata külön hatáskörök képződése által meg ne szakittassék s ezzel az egységes elintézés lehetősége meg ne nehezittessék. Figyelmet érdemel az is, hogy a közigazgatási közegek nem lehetnek hivatva az örökösödési eljárás körébe eső hatósági teendők ellátására. A gyámhatóság, melynek tulaj douképeni feladata a hatósága alá tartozó személyek érdekeinek megoltalmázasában áll, nem lehet mindig elfogulatlan, a kiskorú és a gondnokság alatt álló személyekkel érdekellentétbe került önjogú érdekeltekkel szemben. Ehhez képest a javaslat akként oldja meg a kérdést, hogy az árvaszékeknek, valamint a törvényszékeknek hatáskörét megszünteti s az örökösödési eljárást és annak keretébe tartozó mindennemű peren kivüli bírói functiót kizárólag a kir. járásbíróságok hatáskörébe utalja (6. §.). Ez a megoldási módozat hozzá kivan járulni a sommás eljárás reformjával kapcsolatos törekvés megvalósításához is, hogy a bíróságok megterheltetésében az arányos megosztás elve jusson érvényre és hogy a törvényszékek szabaduljanak azoktól a peren kivüli teendőktol, melyek a eoMegiális elintézést nem igénylik és a melyek a törvényszékeket a számukra kijelölt felebbviteli hatáskör sikeres gyakorlásában akadályozhatnák. E mellett az a körülmény, hogy az árvaszékek tevékenységi köre egységesebbé és egyszerűbbé válik, meg fogja könnyíteni a közigazgatás czélba vett reformját is. A javaslat továbbá arra törekszik, hogy az eljárási szabályok hézagait megfelelő rendelkezések felvitele által kitöltse s ekként a gyakorlatot, a felmerülhető kérdéseket minél teljesebben felölelő biztos alapra fektesse, — és hogy a fennálló törvényeknek egyes hajlithatlan merevségű intézkedéseit a concret esetek sajátosságaihoz illeszthető ruganyosabb alakba foglalja. A mi pedig a telekkönyv rendbentartását illeti, a javaslat hathatós eszközt kivan létesíteni a végett, hogy a telekkönyv, a mint az különben rendeltetésének is megfelel, lehetőleg hü tükre legyen az ingatlanokra vonatkozó anyagi jogállásnak. E végből arra az esetre, ha a hagyatékhoz ingatlan tartozik, hivatalból való eljárást rendel. Ennek azonban — a hivatalos beavatkozás egyéb esete hiányában — csak akkor van helye, ha az érdekeltek záros határidő alatt maguk nem tesznek lépést a tekintetben, hogy öröklés utján szerzett joguk a telekkönyvbe bevezettessék (4. §.). Ily módon az óhajtott eredmény közvetlenül érhető el a néllfül, hogy az érdekelt felek rendelkezési szabadsága kelleténél túl korlátoztatnék. A javaslat e részben abból indul ki, hogy midőn a fennebbi czél megvalósítása érdekében a felek kérelmezési szabadságát bizonyos korlátok közé szoritja, ez által nem sérti az ipso-jure öröklés elvét, melyet teljes mértékben fentartani kivan. A javaslat nem azért rendeli meg — a felek mulasztása esetén — a jog-átháramlási esetek kötelező tisztázását és az öröklésén alapuló jogok kötelező bejegyzését, mintha ezeket a cselekményeket az Örökség megszerzésének feltételéül állítaná fel, hanem azért, mert az ingatlanokra vonatkozóan szerzett jogok nyilvántartását a jogrend, a jogbiztosság és az államkincstár érdekei követelik. Az egyéni jogból eredő szabadságnak a közérdekben álló korlátozása pedig nem változtatja meg a jog belső lényegét.