Főrendiházi irományok, 1892. X. kötet • 427-462. sz.
Irományszámok - 1892-432
62 GDXXXII. SZÁM. Egyes, szorosan az eljárás keretébe tartozó kérdések, mint pl. a hagyományok mikénti biztositása és ennek befolyása az eljárás menetére (1868 : LIV. t.-cz. 592. §., 1877: XX. t-cz. 256. %,), a hitelezők beavatkozásának joga stb. — egyáltalán nincsenek szabályozva. Más kérdésekben — mint a milyen pl. a perreutasitás s a perressé vált hagyaték biztositása — a törvény oly szabályokat tarUilmaz, melyek nem v<tnek számot az egyes eseteknek különféle változataival. De hézagosak a jelenleg érvényes jogszabályok abban az irányban is, hogy ki nem meritik az Öröklési eljárás teljes anyagát. így p. o. teljesen figyelmen kivül van hagyva a jogviszonyoknak az a köre, melyet az örökhagyó honossága tekintetében fenforgó körülmények hoznak létre s mely szükségessé teszi, hogy nemcsak a hazai bíróságok tárgyi hatásköre nyerjen tüzetesebb szabályozást, hanem hogy az öröklési eljárásra vonatkozó törvény kiterjeszkedjék a rendes örökösödési eljárás keretén kivül eső azokra az intézkedésekre, melyek a nemzetközi . viszonyokat meghatározó különös szabályok szerint a külföldi hatóságnak kiadandó hagyatéki vagyon épségben tartására, valamint a belföldiek részéről támasztható igények megóvására irányulnak. Örökösödési eljárásunk jelenleg fennálló rendszerének egyik közvetlen hatása — az előadottakhoz képest, — abban nyilvánul, hogy az ugyanazonos tartalommal biró hatáskörnek több különböző hatóság közt való megoszlása hatásköri összeütközésekre vezet, hogy a különböző hatóságok előtt ellentétes irányban folyamatban tett eljárás jogi bonyodalmakat eredményez, — hogy az eljárás keretébe tartozó s szorosan összefüggő egyes cselekmények szétválasztása következtében az eljárás menete lassú és szakadozott, hogy positiv szabályozás hiányában a gyakorlat ingadozó és hogy a merev szabály alakjában kimondott rendelkezések gyakorlati alkalmazása igen sok esetben az anyagi szempontból jogos és méltányos érdekek érzékeny sérelmével jár. A másik inkább közvetett hatás az ingatlanokra vonatkozó dologi jogviszonyok átalakulásának telekkönyvi nyilvántartását érinti. A fennálló törvények (1868. évi LIV. t.-cz. 560. §. és 1877: XX t.-cz. 233. §-a) szerint — ugyanis — csak akkor van helye a hivatalos beavatkozásnak, ha az örökösök közt oly személyek vannak, kik személyi minőségüknél és más személyi viszonyaiknál fogva a törvény különös oltalma alatt állanak, vagy ha a hivatalos beavatkozást az érdekeltek közül valamelyik kéri. Minden más esetben az érdekeltek tetszésére van bizva, vájjon öröklés utján szerzett jogaik igazolása és nyilvánkönyvi bejegyzése végett a hatósági közreműködést igénybe veszik-e? Ennek az intézkedésnek messzemenő hordereje van. A közönség túlnyomó része teljesen biztositva véli szerzett jogát az által, ha az örökösödési illetéket megfizeti s ezért nem tesz külön lépést Öröklésen alapuló tulajdoni jogának telekkönyvi bekeblezése végett. Ez a körülmény, valamint a feleknek másnemű indolentiája eredményezte, hogy a tényleges birtoklás és a nyilvánkönyvi jogállás közt lényeges eltérésmutatkozik, mely mai nap már igen jelentékeny akadályát képezi *az ingatlan javak jogi forgalmának és az ingatlanokra vonatkozó dologi jogviszonyok consolidatiójának. Mindezek oly bajok, melyeknek orvoslása sokára el nem halasztható s ezt tartva szem előtt, annak szükségét látom fenforogni, hogy az örökösödési eljárás — be nem várva a polgári magánjog anyagi részének rendszeres codifikálását, jelesül a polgári törvénykönyv örökjogi részének megalkotását — a mindinkább előtérbe lépő igényeknek megfelelően átalakittassék. It Az elvi álláspont, melyre a jelen javaslat helyezkedik, szorosan összefügg azokkal az okokkal, melyek a fentebbiek szerint az örökösödési eljárás reformját teszik szükségessé, A javaslat első sorban a hatáskör egységesítését kívánja megvalósítani.
