Főrendiházi irományok, 1892. IX. kötet • 426. sz.
Irományszámok - 1892-426
42 A tárgyalások során a magyar kormány meggyőződvén arról, hogy Rumániától oly engedmények, ki nem eszközölhetők, melyek kellő ellenértéket képeznének egy neki nyújtandó állategészségügyi egyezményért, és mert különben is azon álláspontot foglaltuk cl, hogy ezen saját közgazdaságunkat közelről érintő kérdéseket érintetlenül kell hagynunk azon időre, midőn azok egy érdekeinknek minden irányban megfelelő és kereskedelmi viszonyainkat hosszabb időre szabályozó szerződés létrehozatalára mint leghatályosabb eszköz lesznek Rumániával szemben értékesíthetők, mindezen okoknál fogva a magyar kormány a jelen egyezményben teljes épségében érvényesitett azon elvi álláspontot foglalta el, hogy az állategészségügygyei kapcsolatos kérdések szabályozására ezúttal ki nem terjeszkedhetik s e téren minden engedmény tételét egy külön állategészségügyi egyezmény kötésére kell fentartania. E tekintetben figyelemmel voltunk tehát arra, hogy Rumániával szemben oly kötelezettséget el ne vállaljunk, a mely a külön állategészségügyi egyezmény keretébe tartozik, másfelől pedig világosan és ismételten ki is jelentettük, hogy sem a legnagyobb kedvezmény czímén, sem a be- és átviteli tilalmaknak a szerződés Ilf. czikkében foglalt kizárásából Rumania velünk szemben nem formálhat semmi jogot arra nézve, hogy állatait szabadon bebocsássuk, vagy az azokkal szemben követett elbánásnál a más országok állatforgalmára nézve elvállalt bánásmódhoz kötve legyünk. Hivatkozva arra, hogy a kereskedelmi szerződések átalános határozmányai az állategészség-rendőrügyi kérdésekre nem vonatkoznak, hanem hogy ezek csak külön állategészségügyi "egyezmény utján szabályozhatók, szabad kezünket ez irányban határozottan és kétségtelenül fentartottuk. Ezzel szemben azonban másrészt számolnunk kellett azzal is, hogy a teljes határzár és azon korlátozó intézkedések, melyeket repressióképen a vámháború ideje alatt életbe léptettünk, rendezett viszonyok és egy, a legnagyobb kedvezményen nyugvó egyezmény fennállása mellett — szóval barátságos kereskedelmi viszonyok között — tovább fenn nem tarthatók s igy nem lehetett elzárkóznunk azon méltányossági tekintetek elől sem, melyeknél fogva Rumania is igényt tarthat azon forgalmi könnyebbségekre, a melyekben oly államok termékei is részesülnek, a melyekkel állategészségügyi egyezményünk nincs. Rumania a legnagyobb kedvezmény alapján általunk részére nyújtott előnyök közt súlyt csakis a sertés-vámra fektetett (darabonkint 1 frt 50 kr.), mely az Olaszországgal fennálló kereskedelmi szerződés alapján Rumániára is ki fogna terjedni. Ezen előny problematikussá vált volna, ha a rumán származású sertések behozatala tekintetében legalább oly átalános kijelentést nem teszünk, mely a nélkül, hogy intézkedési szabadságunkat bármily irányban lekötné, autonom törvényeink és szabályaink igazságos és egyenlő alkalmazását helyezi kilátásba. Folyománya ez a legnagyobb kedvezményen alapuló kölcsönösen egyenlő elbánásnak, mert az igen természetes, hogy ha valamely állam más állammal a legkedvezményezettebb alapon egyezményt köt, teljesen azonos, feltételek és viszonyok között nem járhat el különfélekép. Megyjegyzem különben, hogy a juhok és sertések behozatala Rumániából eddigelé sem volt általunk eltiltva és miután ezen állatok tekintetében, ha a kereskedelmi egyezményt Rumániával szemben fenn akarjuk tartani, egyébként sem követhettünk volna más elbánást, mint a melyet autonom törvényeink alkalmazása előir, ugy a szóban levő nyilatkozattal, mely a rumán kormány megnyugtatására szükséges volt, tulajdonkép egyebet, mint a tényleges helyzet konstatálását, nem nyújtottunk. A többi engedmények, melyek magában a zárjegyzőkönyvben foglaltatnak, részint olyanok, hogy azok, mint a III. pont alattiak, az 1888: VII. t. czikkbe iktatott állategészségügyi törvényünk 44. §-ának 1. bekezdése értelmében a határzárnál is minden megszorítás
