Főrendiházi irományok, 1892. IX. kötet • 426. sz.

Irományszámok - 1892-426

15 Midőn ugyanis 1875-ben az akkori rumán fejedelemséggel kereskedelmi szerződést kötöttünk, mi voltunk az elsők, a kik ez által tényleg elismertük ezen új Duna államnak azon jogát, hogy a külállamokhoz való kereskedelmi viszonyait önáílólag szabályozhassa. Mi sem természetesebb tehát, mint hogy Rumania ezen politikai viszonyokra való tekintettel, a kereskedelmi szerződés megkötésénél a fősúlyt annak politikai oldalára fektette s főtörekvése közgazdasági szempontból oda irányult, hogy mint kizárólag főldmivelő állam jellegével biró ország, mely akkoron nemzeti iparral nem birt, nyers termékei és élő állatai értékesítését a monarchia két államában minél kedvezőbben biztosithassa. Úgyis a szomszédos érdekeken kivül százados kereskedelmi Összeköttetések szoros kötelékei fűzték e monarchiához. Rumania ezen törekvésével teljes mérvben czélt is ért. — Az e tekintetben részünkről tett engedmények egyenértéket találtak a szerződés által iparczikkeink kivitelére nézve biztositott előnyökben, melyeknek iparosságunk fejlesztése szempontjából való jelentőségét akkor kezdték szélesebb körökben is méltányolni, mikor azoknak zavartalan élvezése reánk nézve az által kétessé vált, hogy Rumania a részünkről élő állatainak, különösen szarvasmarháinak behozatalát illetőleg állategészségügyi szempontból elrendelt korlátozó, illetve tilalmi intézkedések következtében a kereskedelmi szerződés világos határozatait vagy teljesen figyelmen kivül hagyta, vagy kénye-kedve szerint magyarázta és alkalmazta. Azon politikai átalakulások után, melyek még a fennállott kereskedelmi szerződés tartama alatt végbe mentek, különösen midőn Rumania az 1877-iki orosz-török háború, illetve az 1878-iki berlini szerződés által történt elismertetése, 1881-ben királysággá emelése után közgazdasági érdekeinek fejlesztésére is nagyobb figyelmet és gondot fordított, — nem maradhattunk tovább kétségben az iránt, hogy Romániához való kereskedelmi politikai viszonyainknak jövőbeli ujabb rendezésénél többénem számithatunk azon szempontok érvényesítésére, a melyek Rumániára nézve az 1875-iki szerződésünk megkötésekor nemcsak mérvadók, hanem úgyszólván kizárólag döntő jelentőségűek voltak. A másik döntő körülmény, a melylyel, a Rumániával szemben követendő kereskedelmi politikánk irányának kijelölésénél, mint bevégzett és megmásíthatatlan ténynyel számolnunk kell, azon helyzetből folyik, hogy az 1875-iki kereskedelmi szerződésünk lejártával bekövetkezett kivételes viszonyok egyfelől erdélyrészi határszéli iparunknak, másfelől pedig Rumania álattenyésztésének viszonyait teljesen megmásította.- Az előbb emiitett iparunk főpiaczát tudvalevőleg a közelségénél és vásárló képességénél fogva iparczikkeink által igen élénken felkeresett rumán fogyasztó piacz képezte, de épen azért, mert ezen iparunk a rumán piacz sajátos ízléséhez és szükségleteihez volt berendezkedve, a midőn egyszerre ezen addig biztos piaczát elvesztette, csak igen nehezen volt más irányba terelhető. Rumania állattenyésztése viszont a több éven át tartott kivételes intézkedések súlya alatt a mi határszélt iparunknál is súlyosabb veszteséget, szenvedett, mert Rumániának azon törekvése, hogy élő állatainak kivitelére nézve a monarchia elvesztett piaczai helyett más országokban (pld. Olaszországban) szerezzen kárpótlást, a tengeren való szállítással járó nehézségek következtében sikertelen maradván, állatállománya annyira megcsökkent s átalában kizárólag a mi fogyasztó piaczainkra utalt állattenyésztése oly hanyatlásnak indult, hogy korábbi jelentőségét aligha fogja egyhamar visszanyerhetni. Ezen viszonyok következményei most már abban nyilvánulnak, hogy szóban levő czikkeinket ez idő szerint korántsem illetvén meg az a nagy jelentőség, a melylyel azok a korábbi szerződéses korszak alatt birtak (mert időközben, habár nehezen, de mégis más piaczokat kerestek, vagy átalakultak), ezen specialis ipar érdekében részünkről nem hozhatók indokoltan oly nagy áldozatok, a milyeneket a nemzeti ipar védelmének jelszava alatt Rumá-