Főrendiházi irományok, 1892. VII. kötet • 361-408. sz.

Irományszámok - 1892-400

CD. SZÁM. 221 3'ik melléklet a 400. számú irományhoz. Kiegészítő melléklet a kaposvár-mocsoládi helyi érdekű vasútra vonatkozó ~~ sz. engedélyokirathoz. A Kaposvártól Mocsoládig vezetendő helyi érdekű gözmozdonyú vasút épitésére és üzleti berendezésére vonatkozó feltételek. I. Általános hatiírozmányok. A m. kir államvasutak kaposvári állomá>áíól Mocsoládig vezetendő vasút, mint rendes nyomtávú helyi érdekű gözmozdonyú vasút az 1893. évi deczember hó 30-án kelt engedélyokirat 3. §-a értelmében a kereskedelemügyi m. kr. minister által előzőleg helyben­hagyandó tervek alapján és az alább következő részletes határozmányok szerint építendő ki s olykép rendezendő be, hogy a kiépített pályán a vonatok óránként 30 kilométer legnagyobb sebességgel közlekedhessenek. Engedélyes köteles az engedélyezett pálya számára beszerzendő sinekre és forgalmi eszközökre vonatkozó szállítási szerződéseket és feltétfüzeteket a nevezett ministerhez jóvá­hagyás végett előzetesen beterjeszteni, továbbá a pálya épitésére vonatkozó szerződést is bemutatni, ez utóbbit azonban csak akkor, ha az épités átalányösszegért vállalkozónak adatik ki, vagy ha az épités kivitele a pénzbeszerzéssel is egybe van kötve. A pálya építésénél engedélyes az érvényben levő általános, valamint a helyhatósági építési és rendőri szabályokhoz, nemkülönben a helyi érdekű vasutakra vonatkozó m. kir államvasuti szabvány rajzokhoz is alkalmazkodni köteles. II. Alépítmény. A pálya alépítménye egy vágányra készítendő. A legnagyobb emelkedés, illetve esés 10°/OO al állapittatik meg. A kanyarulatoknak a nyilt pályán 300 méternél kisebb félátmérővel nem szabad birniok, — kivéve a Kaposvár állomás előtti kanyarulatot, melynek félátmérője 250 méter lehet. A pálya szabványos koronaszélessége az alépítmény felszínében, vagyis a kavicságy alsó felületének magasságában mérve 4* 0 méter legyen. Görbületeknél a töltés külső oldala a túlemelésnek s a vágány kibővítésének meg­felelően kiszélesbitendő. A töltések, azok magassága és anyagához képest, í 1 /* vagy l 1 /* lábas lejtőkkel létesítendők ; a bevágások lejtői pedig az anyag nemének és minőségének megfelelően állitandók elő.

Next

/
Oldalképek
Tartalom