Főrendiházi irományok, 1892. II. kötet • 92-167. sz.

Irományszámok - 1892-128

144 CXXVIII. SZÁM, 3-ik melléklet a 128. számú irományhoz. Kiegészítő melléklet a nagykároly-somkuti helyi érdekű vasútra vonatkozó -—2^- számú engedélyokirathoz. A nagykároly-somkuti helyi érdekű gőzmozdonyú vasút építésére és üzleti berendezésére vonatkozó feltételek. I. Általános határozmányok. A m. kir. államvasutak nagykároly-zsadányi vonalából Gilvácsnál kiágazólag Barla­faluig vezetendő vasút, valamint az ennek 533/536. szelvényei közt kiágazólag a veresmarti kavicsbányába vezetendő szárriyvágány, mint keskeny nyomtávú helyi érdekű gőzmozdonyú vasút az 1892. évi aug. hó 10-én kelt engedélyokirat 3-ik §-a értelmében a kereskedelemügyi m. kir. minister által előzőleg helybenhagyandó tervek alapján s az alább következő részletes határozmányok szerint építendő ki s olykép rendezendő be, hogy a kiépített pályán a vonatok óránként 25 kilométer legnagyobb sebességgel közlekedhessenek. Engedélyes köteles az engedélyezett pálya számára beszerzendő sínekre és forgalmi eszközökre vonatkozó szállítási szerződéseket és feltétfüzeteket a nevezett ministerhez jóváhagyás végett előzetesen beterjeszteni, továbbá a pálya építésére vonatkozó szerződést is bemutatni, ez utóbbit azonban csak akkor, ha az építés átalányösszegért vállalkozónak adatik ki, vagy ha az épités kivitele a pénzbeszerzéssel is egybe van kötve. A pálya építésénél engedélyes az érvényben levő általános, valamint a helyhatósági építési és rendőri szabályokhoz alkalmazkodni köteles. II. Alépítmény. A pálya alépítménye egy vágányra készítendő. A legnagyobb emelkedés, illetve esés 10°/oo-al állapittatik meg. A kanyarulatoknak a nyílt pályán 100 méternél kisebb félátmérővel nem szabad birniok. A pálya szabványos koronaszélessége az alépítmény felszínében, vagyis a kavicságy alsó felületének magasságában mérve 3*o méter legyen. Görbületeknél a töltés külső oldala a túlemelésnek és a vágány kibővitésének megfelelően kiszélesbitendő. A töltések, azok magassága és anyagához képest, l x /2 vagy l 1 /* lábas lejtőkkel létesí­tendők ; a bevágások lejtői pedig az anyag nemének és minőségének megfelelően állitandók elő.

Next

/
Oldalképek
Tartalom