Főrendiházi irományok, 1892. I. kötet • 1-91. sz.
Irományszámok - 1892-77
410 LXXVll SZÁM. kevesebb "Yiooo részével még bir [a) alatti eset] : az illető érme minden fizetésnél teljes súlyúnak fogadandó el. Az általános érmeforgalom érdekében és egyébkép is a dolog természetéből folyó ez az intézkedés nálunk az úgynevezett forgalmi súlyt honositja meg, a mely alatt a teljes súlynak azt a hányadát értjük, a mélylyel ha valamely különben ép érme még bir, es teljes értékű érmeképen fogadandó el. A jelen esetben — a mint fönnebb emiitettem — a forgalmi súly a törvényes nyerssúly 996 /iooo részét képezi. A fönt b) alatt emiitett esetben, midőn t. i. valamely érme a rendes kopás, de nem más körülmény folytán súlyban annyira megfogyott, hogy a forgalmi súlyt már el nem„ éri, a magánforgalomban ily érmét senki sem köteles elfogadni. Az állami és egyéb közpénztárak ellenben ezeket az érméket is kötelesek elfogadni, még pedig teljes névértékben, többé azonban forgalomba nem hozhatják, hanem a központi állampénztár utján átveretés végett a pénzverdébe szállitani tartoznak. Végül a harmadik esetben, ha az érme súlyából nem a rendes kopás, hanem más körülmény folytán vesztett, azt a magánforgalomban szintén senki sem fcöteles elfogadni. Az állami és egyéb közpénztárak, ha ily érmék hozzájuk kerülnek, azokat bevonni tartoznak, azonban csak a tényleg meglevő, vagyis a finomsági tartalom s a mutatkozó nyerssúlyból kiszámitott armyértékét téritik meg. Az ily érmék is átveretendök. Az átveretés kötelezettsége tehát minden esetben az államot terheli, tekintet nélkül arra, hogy az érme az állam, vagy a magánosok számlájára veretett-e. Mindezek az intézkedések, a melyek a német érmetörvényből vétettek át, az aranyérmék elértéktelenedésének és annak a káros hatásnak, a mélylyel az utóbbi az érmeforgalomra és különösen a váltóárfolyamokra birhat, kivánják elejét venni és habár áldozatokkal is fognak járni az államkincstárra, mégis alig mellőzhetők, még pedig annál kevésbé, mert ha ez az intézkedés nem is vétetnék fel a törvénybe, előbb-utóbb még sem kerülhetné el az állam, hogy megrongált és súlyavesztett érméit a forgalomból kivonja s újakkal cserélje fel. Ha ugyanis az érmék sokáig forgalomban maradnak, a súlyveszteség oka mindinkább kevésbé és kevésbé lesz megállapítható, az ugyanegy nembeli érmék egymás közt különbözőkép értékeltetnek, a teljes súlyúak esetleg külföldre vándorolnak, az érmeforgalom viszonyaiban kevésbé jártasak károsodásnak vannak kitéve és igy, ha nincs is a törvényben a beváltás kötelezettsége kimondva, egyszerre előáll a beváltás szüksége, vele tetemes pénzügyi áldozat, a nélkül, hogy a közgazdasági veszteség, a mely időközben az országot érte, kipótolható lenne. Ily kényszerhelyzet elé került Anglia, a hol, minthogy verdedíjat nem szed az állam, az érmék nem vonatnak be. 1889-ben ugyanis a Victoria királynő uralkodása előtt vert összes aranyérméket, a melyek az 1870-iki érmeaktának nem feleltek meg, be kellett vonni. Ez a művelet 400.000 fontjába került a kincstárnak. A 8. §-hoz. A 8. §. azt az elvi kijelentést tartalmazza, hogy az arany értékpénzek a magánosok számlájára is veretnek, föltéve, hogy a verde nincs az állam számlájára elfoglalva. Egyúttal szabályozva van itt a magánosoktól szedhető verdedíj maximuma is. A fémvaluta természetéből folyik, hogy az értékrendszer alapját képező fémből az értékpénzt képező érmék szabadon verettethessenek. Csakis ez által az intézkedés által tehető a forgalom saját valódi pénzszükségletének független szabályozójává, s csakis igy teljesítheti a valutafém feladatát, mint törvényes fizetési eseköz és általános értékmérő, menten a functiojának tisztaságát megzavaró, sőt esetleg azt félreterelő beavatkozásoktól. Az érczforgalom egy további biztositékát az képezi, hogy a jegybank törvény által köteleztessék, a valutafémet a törvényes pénzláb szerint jegyeivel beváltani, vagyis mindenki,
