Főrendiházi irományok, 1892. I. kötet • 1-91. sz.
Irományszámok - 1892-77
LX&VIL SZÁM. . 389 rendezés magában véve nem képesítene arra, hogy a nagy világgazdaságnak legyünk egyenértékű tényezői; nem szűntetné meg elszigetelt voltunkat, nem képesítene arra, hogy mozgalmas időben is folyton fizetésképesek maradjunk. Nemzetközi fizetéseinknél az aranyat — olcsóbban vagy drágábban — épen ugy meg kellene szereznünk, mint ma, s nemzetközi követeléseinknél ép ugy, mint ma, hol olcsóbban, hol drágábban jutnánk az aranyhoz, csak azért, hogy azon újból túladjunk. Az állandó értékviszony, mely a termelés és értékesítés közt, mint a rendezett valuta legnagyobb előnye biztosítandó, nem lenne elérve, s a biztos számítást, minden mezőgazdasági, ipari és kereskedelmi tevékenységnek ez első föltételét, ép ugy nélkülöznöd mint ma. Szóval azok a hátrányok, a melyek a valuta mai rendezetlensége mellett nyilvánulnak, jövőre is változatlanul megmaradnának. Sőt miután az ezüst-készfizetések felvétele is közel ugyanazokat az áldozatokat igényelné, mint a melyekkel a valuta teljes rendezése jár, — kétségtelen, hogy helyzetünk még kedvezőtlenebb lenne, mert egy tetemes áldozatot hoztunk volna, a nélkül, hogy az arányban állana a nyert előnyökkel, s hogy csak megközelitőleg is annak a czélnak elérésére vezetne, a mely czélt mezőgazdasági, ipari és kereskedelmi, szóval közgazdasági, másrészt politikai indokokból elérnünk okvetlenül szükséges. S mindennek egyszerű oka abban rejlik, hogy a nemzetközi pénzpiaczon az egyedüli fizetési eszközt az arany képezi, az ezüst csak helyi, intern jellegű s nem képes biztositani a nemzetközi pénzforgalom előnyeit. Az ezüst árhullámzása és az az árkülönzet, a mely az arany és ezüst között nyilvánul, esetleg még nagyobb hátrányokkal is járhatna, mint valutánk mai rendezetlensége. A legutóbbi évek tapasztalataira támaszkodva ugyanis azt látjuk, hogy az ezüst árhullámzása sokkal nagyobb volt, mint forgalomba hozott bank- és államjegyeink értékhullámzása; s ezek daczára annak, hogy ezüstre szólnak, nagyobb értékűek voltak, mint maga az ezüst. Ez egyrészt az 1879 elején megszüntetett szabad ezüstverés következménye, másrészt azonban kétségtelenül annak a bizonyítéka, hogy nagyobb volt a hitelünkbe, mint az ezüst értékének állandóságába vetett bizodalom. Egy másik nagy hátránya lenne az ezüst-készfizetések felvételének, hogy kétségtelenül igen nagy mennyiségű ezüst özönlenek ide. Ez az ide Özönlött ezüst deprimálólag hatna pénzünk értékére, nemzetközi fizetéseinknél az aranyat még drágábban kellene vásárolnunk, s nagy ezüst -készletek felhalmozódása esetén csak még inkább meg lenne nehezítve, hogy ne mondjam, egyenesen lehetetlenné téve az aranyvalütára való áttérés. Nem tagadhatom ugyan, hogy valutánk oly rendezése, a mely csak az ezüst-készfizetések fölvételét czélozná, válságok idején mégis bizonyos előnyökkel járna, jelesül először is azzal, hogy függő adósságunk egy része törlesztve lenne, továbbá azzal a másik előnynyel, hogy — teszem — háború esetén nem kizárólag az állam-hitelünkbe, hanem e mellett az állandó fizetési eszköznek nyilvánított ezüst értékébe vetett bizalom is hitelünk mértékét képezné. • De ha járna is némi előnyökkel az ezüst-készfizetések felvétele, annyi kétségtelen, hogy az által távolról sem közelitenők meg azt a czélt, a melyet a valutarendezés szükséges voltának fejtegetésénél a mai viszonyok tarthatlanságából folyónak jeleztem, s az is kétségtelen, hogy az áldozatok messze nem állanának arányban az elért előnynyel. De az úgynevezett kettős valutára, vagyis arra az állapotra sem lehet okszerűen gondolnunk, hogy ugy az arany, mint az ezüst korlátlan mennyiségben egyenrangú fizetési eszközt képezzen. Ez mellőzhetlenné tenné a két fém értékrelatiojának törvényes, maradandó megállapítását, s mivel egy államnak parancsszava, bármily hatalmas legyen is az, nem képes két különböző, az egész világpiacz által befolyásolt árú értékét maradandóan megkötni,
