Főrendiházi irományok, 1892. I. kötet • 1-91. sz.
Irományszámok - 1892-77
388 LXXVIL SZÁM. Az 1867-iki vámszövetségi törvényben jelzett előterjesztés azonban nem tőrtént meg, s az 1878-iki hasonló törvényben a valutaügy, jelesül az érczforgalom helyreállítására vonatkozó javaslatoknak közóhaj tárgyát képező megtétele ismét kifejezésre kerül. Ez a rendelkezés azonban szintén nem vezetett gyakorlati eredményre, mert a második vámszövetségi törvény érvényének egész tartama elmúlt s a régi bajokat átvittük az 1887: XXIV. törvényczikkel további tiz évre meghosszabbított vám- és kereskedelmi szövetségbe. Az utóbbi törvény XII. czikke foglalja magában a monarchia két állama kormányainak azt a kötelezettségét, hogy közvetlenül a szövetség megkötése után a készfizetések helyreállítását előkészítő intézkedések megbeszélése végett bizottságot küldjön ki. Húsz esztendőnél több telt el, mig az 1867-iki XVI. törvényczikkben először érintett ügy a megvalósuláshoz közeledhetett. Számos ok hatott közre, a mely az általán s folyton érzett szükség kielégítése elé akadályt gördített, politikai és gazdasági egyaránt. Legfőbb ok kétségkívül azonban a monarchia két államának pénzügyi helyzete volt, a mely azt a rendezés miveletével Összekötött terhek viselésére nem tette képessé s azért mindaddig, a mig ez a helyzet változást nem szenvedett, nem is lehetett egyebet tenni, mint minden kínálkozó alkalommal a tőrvényhozás elhatározott, komoly szándékát, hogy a pénzrendszer kérdése gyökeres megoldást nyerjen, kifejezésre juttatni. A legutóbbi években a két állam pénzügyeiben beállott kedvezőbb fordulat, a kedvezőbb állapot maradandó jellegében vetett bizalom az a két körülmény első sorban, a mely a kérdést megoldásához közelebb vitte. Az eddig csak koronkint felszínre kerülő valutatárgyalások újból és erélyesebben vétettek fel s az előzetes kérdések tisztázása után a törvény utasításainak megfelelendő, a két kormány a fontosabb kérdések iránt szaktanácskozmányokat hallgatott meg. Mindezeknek a tárgyalásoknak eredményét képezi a jelen törvényjavaslat s a vele szoros összefüggésben levő javaslatok, a melyek, ha nem is ölelik fel az értékrendszer megváltoztatásával járó összes kérdések megoldását, mégis egyelőre azoknak az intézkedésnek megtételét czélozzák, a melyek a rendezett viszonyok inaugurálására a helyes alapot megvetik. II. FEJEZET. Az ezüst, az arany s a kettős valutáról. A valuta rendezés szükségességének megállapítása után először is avval a kérdéssel kell tisztába jönnünk, hogy a mi viszonyaink között mit értünk a valuta rendezése alatt? az ezüst, az arany, a kettős valutára, avagy az úgynevezett sántitó valutára kívánjuk-e pénzrendszerünket fektetni? megfelel ezen módok bármelyike, vagy csak az egyik és pedig melyik a mi viszonyainknak? Csakis e kérdések alapos mérlegelése után jutunk abba a helyzetbe, hogy Ítéletet mondhassunk a felett, meg vannak-e nálunk, vagy ha nincsenek, mik lennének a valutarendezésnek előfeltételei (III. fejezet), időszerű-e a mai viszonyok közt a valutát rendezni (IV. fejezet), s biztos Öntudattal a valutarendezés módozatait is csak ugy állapíthatjuk meg alaposan, ha a valuta minőségével jövünk előbb tisztába, Ha a valuta rendezése azt jelentené, hogy a készfizetéseket mai ezüstvalutánkban felvehessük, más előfeltétel alig lenne teljesítendő, mint hogy a 312 millió forintnyi államjegyek s az azokkal összefüggő 100 millió forintnyi sóbányautalványok ezüsttel beváltassanak, illetőleg rendeztessenek. Ez által már az állam és a közönség is kétségtelenül abba a helyzetbe hozatnék, hogy az ezüstben teljesítendő fizetéseket ebben a valutában teljesíthetné, s az osztrák-magyar bank is forgalomba hozott jegyeit akadálytalanul beválthatná. Ez azonban nem a valuta rendezéssel, hanem egyszerűen az ezüst-készfizetések újólagos fölvételével lenne egyértelmű. Megszűnnék ugyan az állam- és bankjegyek kényszerű forgalma, de az ilyetén
