Főrendiházi irományok, 1892. I. kötet • 1-91. sz.

Irományszámok - 1892-77

LXXVII. SZÁM. S8& latát ismerő bankember vagy nagykereskedő használhatja ki, de a valutaüzérkedés ezeknél is, valamikép gyakran meg nem érdemelt hasznot hozhat, ugy gyakran tetemes veszteségekkel jár. Kétszeres természetesen a veszély a szintén megromlott valutájú államokkal, mint például Oroszországgal való forgalmunkban, s azért ez úgyszólván minden kereskedést lehetetlenné teszen. Ily rendezetlen valutaviszonyok közt természetes, hogy a kereskedelem solid alapjait vesztve, üzérkedéssé válik, hogy bizonytalan lesz, hogy fejlődésének útja van szegve, s hogy önállótlanságra és kiskorúságra van kárhoztatva, mert alig szorul bizonyításra, hogy rendezetlen viszonyok az előrelátást lehetetlenné teszik. A kereskedelem hiánya nemcsak azért hátrányos, mert az ebben a tevékenységben nyilvánuló munka, mint egyik productiv tényező, nálunk nem tud érvényesülni és ez által számos kereseti ág, a mely más nemzetek vagyonosodásánál jelentékeny factor, nálunk ismeretlen, hanem épen azért, mert ily önálló kereskedésünk, a mely a mi érdekeinket képviselné, nincsen, függőségben vagyunk más piaczoktól, a nemzetközi versenybe nem természetes tényezőket hozunk s ugy a keresletnél, mint a kínálatnál, tehát akár mint vevők, akár mint eladók jelenjünk meg, hátrányt szenvedünk. Hogy ezeknek a viszonyoknak mily óriási hátránya van az ingó vagyonértékek gyűjtésénél a takarékossági hajlam érvényesülésénél, a vállalkozási szellem kifejtésénél, még kiszámítani is nehéz. Az a vállalkozási szellem, a melyet másutt a verseny a világforgalomban fejlesztett, nálunk alig mutat életet. Annyi kétségtelen, hogy épen ez által, hogy a piaczokon nem mint önálló tényezők jelenhetünk meg, soha sem vagyunk abban a helyzetben, hogy kellőkép kihasználhassuk az előnyöket, a hátrányokat azonban mindig erezzük. Ez a kiskorúság kihat az egész közgazdasági életre. Az állam pénzügyeire a valuta rendezetlensége két tekintetben gyakorol közvetlenül is hátrányos befolyást: először az agio által, s másodszor állami értékpapírjaink elhelyezése szempontjából. Az a kiadás, mely agio-szükséglet czímén áll elő, egy részében meddő és elkerülhető kiadást képez. Maga az arany államadósságok agio-szükséglete a valutarendezés által nem lesz megszüntetve. Az arany államadósságok fejében a valuta rendezése után is ugyanannyi frankot, márkát vagy font sterlinget keilend fizetnünk, mint ma fizetünk, a kötelezettség tehát a valuta rendezése által nem változhatik. De nem változik a fedezet sem, vagyis az állam bevételei sem. Gzélunk ugyanis nem lehet az, hogy a mai papirforint helyett ugyanannyi mai aranyforintot vegyünk be a közszolgáltatásokból, mert hisz ez a közszolgáltatások ugyanoly mérvű emelésével lenne egyértelmű, mint a mennyivel ma nagyobb az aranyforint értéke a papirforinténál. Ha ezt tenni nem akarjuk, hanem csak a mai közszolgáltatásoknak az uj valutában kifejezett egyenértékét akarjuk szedni az uj valutában is, akkor az a teher, az a kiadás, mely ma agio képében nehezedik reánk, nem fog megszűnni, nem fog elenyészni, hanem fixirozva lesz maradandóan azzal az értékaránynyal, a melylyel az uj valutára áttérünk. Maga az aranykölcsöneink után fizetett felpénz tehát a valuta rendezése után ugyan nem mint ilyen, hanem mint tőketörlesztési s kamatozási nagyobb szükséglet fog nyilvánulni, — de meg fog szűnni a kiadásoknak az a része, mely az aranyszükséglet beszerzésével, a risico költségeivel jár, meg fog szűnni különböző valutákra szóló kölcsöneinknél az egyikről a másikra való sok költséges átutalás, és az az anomália, hogy több valuta közül mindig a viszonylag legdrágábban kell tartozásainkat fizetni, végre ki fog küszöböltetni költségvetésünkből, az a bizonytalan elem, mely agio-szükséglet czímén van felvéve s mely a reális, biztos tényezőkkel való számítást majdnem lehetetlenné teszi, mely bizonytalan terhet rejt magában, oly terhet, mely növekedő nagyságával, épen válságos viszonyok közt, tehát FŐRENDI IROMÁNYOK. I. 1892—97. *9