Főrendiházi irományok, 1887. XIV. kötet • 742-757. sz.
Irományszámok - 1887-749
DPCXLIX. SZÁM. 611 Már a szóban forgó betegség pusztító termégzete; acnak rendkívül könnyű terjegzthetése eléggé indokolja a legszigorúbb védekezési eljárást; de klílönfcen ezer szigorú határozat, mig egyrészt saját állatállományunk hathatós védelmére is szolgál, másrészt állatkiviteltinket nagyobb veszélylyel nem fenyegeti, mivel alaposan föltehető, hogy ez a betegség, mely nálunk 1881-ben jelentkezett utoljára, az azóta életbeléptetett és a tapasztalatok tanúsága szerint teljes sikerrel működő állategészségügyi administrácziónk, különösen pedig a kelet felől ide irányuló bevitelnek kérlelhetetlen szigorral való ellenőrzése mellett, többé hozzánk alig fog beburczoltatni ; s ha ez mégis megtörténnék: mostani állategészség-rendőri szervezetünk mellett annál biztosabban képesek leszünk azt azonnal helyhez kötni és rövid idő alatt csirájában elfojtani, mert hisz tapasztalásból tudjuk, hogy már akkor is, midőn ezen törvény és a mostani gyorsan működő szolgálati szervezet megalkotása előtt e vész hazánkban bárhol észleltetett: az ellene alkalmazott gyors és erélyes intézkedésekkel mindannyiszor sikerült a ragályt azonnal a legszűkebb körre szorítva —- igen rövid ido alatt s a siker arányában csekély áldozatok árán teljesen kiirtani. Sokkal fontosabb ránk az V. czikknek a ragadós tüdőlob uralkodásának esetére vonatkozó intézkedése, melyet a zárójegyzőkönyv 4. pontja egészit ki. A ragadós tüdőlob a monarchia mindkét államában már nagy mérveket Öltött. Ausztriában Csehországot, Morvaországot és Alsó-Ausztriát teljesen ellepte ez a betegség; nálunk is az ország észak-nyugoti része Zemplén-, Borsod-, Heves-, Pest-Pilis-Solt-Kiskún vármegyékig és a Dunáig többé-kevésbbé fertőzve van; az 1891. évi november hó 29-ikén közzétett hivatalos kimutatás szerint a járványosán fertőzött községek száma 27, a szórványosan fertőzötteké 53 volt. Ellenben a német birodalomban, hol évente nagy Összegeket fordítanak ezen betegség kiirtására, sikerült azt néhány kerületre szoritani és igen valószínű, hogy ott a mostani eljárás mellett rövid idő múlva egészen kiirtják a bajt. Ily körülmények között határozottan kedvezőnek kell tekintenünk az V. czikk azon intézkedését, mely szerint a ragadós tüdőlob uralkodása esetén is szarvasmarha-kivitelünk a német birodalomba szabad marad mindazon területekről, melyek a betegségtől mentesek ; és csak a fertőzött területekről származó szarvasmarha bevitelét tilthatja meg a német birodalom és ezt is a záró-jegyzőkönyv 5. pontja értelmében csak oly esetben teheti, midőn egyes területeken a betegség már nagyobb kiterjedésű. A zár alá vehető területek fogalmának meghatározása tekintetében is Magyarországra nézve előnyösen intézkedik az V. czikk, a mennyiben a betegség föllépése esetén nálunk csak az illető vármegyéből, mig a német birodalomban az illető egész szövetséges államból vagy tartományból származó szarvasmarhát ki lehet zárni a másik fél területére való kivitelből. Azonban ezen kérdésnek ily kedvező megoldását a zárójegyzőkönyv 4. pontja ahhoz a föltételhez köti, hogy a ragadós tüdőlobbau beteg állatok levágassanak, az ezen betegségnek vagy fertőzésnek gyanújában álló állatok pedig a fertőzött helyiségben 6 hónapig zár alatt tartassanak ; különben az a sokkal szigorúbb határozat nyer alkalmazást, hogy a másik fél a fertőzött területek szarvasmarha-állományát egészen kizárhatja a kivitelből ; egyéb területekről pedig a szarvasmarhának csak vágóhidjaira azonnal eszközlendo levágás czéljából való kivitelét köteles megengedni. Részünkről a zárójegyzőkönyv 4. pontjában kikötött föltétel annál könnyebben fogadható el, mert állategészségügyi törvényünk 81. §-a alapján a ragadós tüdőlobban szenvedő állat levágatása most is kötelező; a betegség gyanújábau levő állatok pedig az emiitett törvény 82. §-a és a fertőzés gyanújában álló állatok az ezen törvény végrehajtására kiadott rendelet 229. §-a szerint három hónapig elzáratnak. 77*
